Politika

Kiből lesz a képviselő és a szenátor Maros megyében? Itt a bejelentés

Szeptember 19-én tartja képviselőjelölt-rangsoroló gyűlését az RMDSZ Maros Megyei szervezete. Erről a Területi Állandó Tanács döntött, miután elfogadta a szenátorok és képviselők jelöltállítására vonatkozó ütemtervet, tájékoztatták lapunkat kedd délelőtti sajtóközleményükben. A szeptember 19-ei rangsoroló gyűlésen nevesítik majd az RMDSZ Maros megyei képviselő és szenátorjelöltjeit, akik szeptember 12-éig iktathatják pályázati iratcsomójukat. A rangsoroló gyűlést a megyei

RMDSZ ügyvezető elnök: az MPP bekerülhet a bukaresti parlamentbe, az EMNP nem

Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke egyetért azzal, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) is bekerüljön a bukaresti parlamentbe, az Erdélyi Magyar Néppártról (EMNP) viszont azt valószínűsíti, hogy „megvalósíthatatlan” feltételeket támaszt majd, és vele nem fog össze az RMDSZ az év végi választásokon. Erről Zeteváralján, a 13. EU-táborban beszélt a politikus

Ezzel a húzással a harmadik legnagyobb román párt jött létre

„A leginkább miniszterelnöknek való én vagyok“, mondta Traian Băsescu, miután egybeolvadt a PMP és az UNPR – ezzel együtt nem zárják ki, hogy mégis Dacian Cioloşt támogatják a parlamenti választásokat követően. Egybeolvadt a Népi Mozgalom Pártja és a Románia Haladásáért Országos Szövetség, miután mindkét politikai alakulat hozzájárulását adta a fúzióhoz. A Traian Băsescu-féle PMP és


Nagy tolongás Maros megyében az RMDSZ-es parlamenti képviselői helyekért – újabb jelentkezők

Újabb képviselői jelöltségre pályázók jelentették be jelentkezési szándékukat. Csép Éva Andrea, az RMDSZ Nőszervezetének Maros megyei elnöke és megyei tanácsos (lsd. http://itthon.transindex.ro/?cikk=26094), valamint Kozma Mónika, a Péter Ferenc megyei tanácselnök kabinetjének munkatársa (lsd. http://itthon.transindex.ro/?cikk=26095). Korábban Soós Zoltán, a június 5-i választásokat követő sajtótájékoztatóján jelezte indulási szándékát, valamint Vass Levente a közösségi hálón közzétett nyilatkozatában és

Őszre halasztotta a döntést az EMNP választmánya a parlamenti választásokon való részvételről

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) választmánya őszre halasztotta a döntést a pártnak az év végén tartandó parlamenti választásokon való részvételéről – mondta az MTI-nek Szilágyi Zsolt pártelnök hétfőn. Szilágyi Zsolt elmondta, a Székelyszentléleken vasárnap tartott választmányi ülésen a döntő többség támogatta azt az elvet, hogy az EMNP-nek nem szabad cserbenhagynia szavazóit, támogatóit. „Az a kívánatos,

Letette hivatali esküjét Nagybánya letartóztatott polgármestere

Letette hivatali esküjét Nagybánya letartóztatott polgármestere

Letette hivatali esküjét Catalin Chereches, az erdélyi Nagybánya előzetes letartóztatásban levő polgármestere, akit hétfőn a szamosújvári börtönből kísértek rendőrök az önkormányzati ülésre. Cherechest a román korrupcióellenes ügyészség vette őrizetbe április végén többrendbeli megvesztegetés elfogadása gyanújával. Előzetes letartóztatásba helyezték, így a börtönből nyerte meg a június 5-i önkormányzati választáson sorozatban a második polgármesteri mandátumát. Győzelme meggyőző


Üvegzseb – ezentúl  a pártok és a közpénzt felhasználó civil szervezetek és sportegyesületek is kötelesek beszámolni működésükről

Üvegzseb – ezentúl a pártok és a közpénzt felhasználó civil szervezetek és sportegyesületek is kötelesek beszámolni működésükről

Az államfő kihirdette azt a törvénymódosítást, amely értelmében a pártok és a közpénzt felhasználó sportegyesületek, civil szervezetek is kötelesek a sajtó vagy az állampolgárok kérésére közérdekű adatokat szolgáltatni működésükről, gazdálkodásukról – közölte csütörtökön a Digi 24 hírtelevízió. A törvénymódosítást a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőinek és szenátorainak egy csoportja, valamint egy liberális képviselő kezdeményezte.

Alkotmányossági óvás a köztisztviselői bérpótlék ellen

Alkotmányossági óvás a köztisztviselői bérpótlék ellen

Az alkotmánybíróságon emelt kifogást a bukaresti kormány hétfőn az ellen az ötven százalékos bérpótlék ellen, amelyet június végén szavazott meg a köztisztviselők számára a román parlament. A törvényhozók valamennyi köztisztviselőnek és a közméltóságnak – vagyis saját maguknak is – az alapbér ötven százalékával egyenlő „veszélyességi és neuropszichológiai túlterheltségi” pótlékot irányoztak elő, a köztisztviselők jogállását szabályozó

Alkotmányellenesnek bizonyult az elítélt önkormányzati tisztségviselőkről szóló törvénymódosítás

Alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a román alkotmánybíróság szerdán azt a törvénymódosítást, amely lehetővé tette volna, hogy a felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt önkormányzati tisztségviselők ne veszítsék el mandátumukat. A törvénymódosítás ellen Klaus Iohannis államfő emelt alkotmányossági kifogást. Az elnök korábban megfontolásra visszaküldte a jogszabályt a parlamentnek, amely azonban június elején elutasította kifogásait, és ismét megszavazta a törvénymódosítást. Az


Székelyföldi terrorvád – Kénytelenek voltak hazaengedni Bekééket

Házi őrizetre enyhítette a román legfelső bíróság a december óta előzetes letartóztatásban lévő Szőcs Zoltán és Beke István, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi, illetve kézdivásárhelyi szervezetének vezetője elleni kényszerintézkedést, a döntés jogerős – közölte szombaton az Agerpres hírügynökség. A HVIM erdélyi aktivistáit azzal gyanúsítják, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén a