Politika

Átlag fölötti választási részvétel Maros megyében – kiélezett küzdelem Marosvásárhelyen

Maros megyében a választásra jogosultak 45,93 százaléka szavazott 19 óráig, ezzel a megye bőven az országos átlag (42,94 százalék) fölött helyezkedik el. Szokás szerint a déli megyék vezetnek (a sorrend: Giurgiu, Olt, Teleorman), míg a legkisebb szavazókedvet ugyancsak hagyományosan a fővárosban regisztrálták (27,63 százalék). Hargita és Kovászna megye ugyancsak a sereghajtók között található, 38,43, illetve

Újabb zavar a választások menetében Marosvásárhelyen

Ideiglenesen fel kellett függeszteni a szavazást az egyik marosvásárhelyi választási körzetben, miután azt feltételezték, hogy valaki több szavazócédulát próbált bedobni a polgármester-választási urnába. A korábbi Miu szakközépiskola bentlakásában kialakított 4-es körzetben emiatt mintegy félóráig várakozniuk kellett azoknak, akik éppen akkor érkeztek voksolni – ennyi ideig tartott, ameddig összevetették a még megmaradt szavazócédulák számát az eddig

Itt a prefektus válasza: ezért van 60 ezerrel kevesebb szavazólap Maros megyében!

A Maros megyei prefektúra nem a megyei választási iroda, hanem az országos választói névjegyzék adatai alapján rendelte meg a vasárnapi választások lebonyolításához szükséges szavazólapokat, ezért nyomtattatott kevesebbet a szükségesnél – írja az ►Agerpres. Maros megyében a választók számánál összesen 60 ezerrel kevesebb szavazólapot osztottak ki a körzeteknek. A hírügynökség a prefektúrából származó forrásoktól megtudta, hogy


Mi folyik itt? Hazaküldték a magyar urnabiztosokat!

Fennáll a csalás gyanúja Maros megyében a vasárnapi önkormányzati választáson: az RMDSZ sajtóközleménye szerint több tízezer szavazólapot csalásra akarnak felhasználni. Mint arról ►beszámoltunk, a helyhatósági választások szervezéséért felelős prefektúrától jóval kevesebb szavazólap jutott el a választókörzetekbe, mint ahányra szükség van. A hiányzó cédulák száma akár több tízezerre is tehető. A magyar érdekvédelmi szervezet elnöke, Brassai

Már visszasírják a magyar-magyar választási versenyt!

Megnyílta a szavazókörzetek Romániában: vasárnap tartják az önkormányzati választásokat. Új helyi és megyei tanácsosokat, valamint polgármestereket választunk az ország csaknem 3200 településén és 41 megyéjében. A megyei tanácsok elnökeit most nem a polgárok közvetlenül, hanem a tanács tagjai egymás közül, később választják. A választópolgárok tehát három szavazólapot kapnak. A szavazókörzetek este 9 óráig várják a

Váratlan fejlemény – elviszi valaki a balhét Marosvásárhelyen?

A Maros megyei prefektus lemondását követeli a Nemzeti Liberális Párt, miután kiderült, hogy a szükségesnél hatvanezer szavazócédulával kevesebb jutott el a szavazókörzetekbe. Szinte valamennyi választási helyszínről jelezték, hogy gondok vannak. A PNL közleményében tételesen említik Szászrégent, Radnótot, Mezőkirályfalvát, Mezőcsávást, Felsőrépát, Marosugrát, Marosfelfalut és Cintost, a teljesség igénye nélkül, ugyanakkor értesülésünk szerint Marosvásárhelyen is komoly gondok


Botrányos! 60 ezren nem szavazhatnak Maros megyében?

Maros megyében 60 ezer szavazócédulával kevesebbet nyomtattak a törvényben előírtnál, de a prefektus a ►Maszolnak azt állította, hogy a vasárnapi helyhatósági választások megrendezése nem került veszélybe, bár ebben a helyzetben előfordulhat, hogy több ezer Maros megyei polgár nem tud élni a szavazati jogával. Az ügyben rendkívüli ülés tartottak szombat este a prefektúrán a választások lebonyolításának

Orbán: Megbukott az uniós migránspolitika

Szembekerültek az európai vezetők a népükkel migránsügyben, ezért teljesen felül kell vizsgálniuk eddigi politikájukat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádióban. A kormányfő szerint „akárhogy is finanszírozza a civil szervezeteket Soros György, akárhogy próbál bemenni a médiába a magyar milliárdos a pénzével, és hangulatot kelteni”, az igazság az, hogy a nyugati kormányok menekültügyi

Bekísérte a rendőrség a Néppárt csíkszeredai polgármesterjelöltjét a székely zászló felvonása miatt

Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszeredai polgármesterjelöltje, ismételten felvonta Csíkszereda főterén a székely lobogót, pénteken. A felvonást követően megjelentek a román csendőrség és rendőrség tagjai, és felszólították a jelöltet, hogy vonja be a zászlót, mivel bűncselekményt követ el. Tőke Ervin nem tett eleget a felszólításnak, ezért a rendőrség egyik tagja eltávolította a zászlót. Ezt


Fellélegezhet Nagyvárad magyarsága

Nem lehet megrendezni az önkormányzati választások napjára kiírt helyi népszavazásokat Romániában, miután az alkotmánybíróság csütörtökön alaptörvénybe ütközőnek minősítette a kormány erről szóló sürgősségi rendeletét. Romániában több település egyesüléséről, illetve különválásáról írtak ki helyi referendumot június 5-ére, abban a reményben, hogy így sikerül meghaladni az egyébként nehezen elérhető ötven százalékos érvényességi küszöböt. A legnagyobb tétje a