Így viselkedjünk a fürdőkben


Van, aki úszni, sportolni szeret a hideg vízben, más csak ücsörög a melegben, és van, aki komolyan kidolgozott terv szerint váltogatja a medencéket. A Napközben annak járt utána, hogy milyen a magyarok fürdőkultúrája. A fürdőkultúra része a megfelelő táplálkozás, a szellemi, lelki és fizikai egészség is. Ennek elősegítésében nagy szerep hárul a fürdők szakszemélyzetére is, hogy a megfelelő irányba terelje a vendégeket – fejtette ki Éva Mariann, a Lukács gyógyfürdő vezetője. A fürdőkben számos olyan alapszabály van, amelyet ismerni kell, és nem illik megszegni. A medencehasználat előtt le kell zuhanyozni és be kell lépni a lábmosóba a fertőtlenítés miatt, illetve be kell tartani az egymás mellett élés szabályait is: a hangoskodás, a medencékben való étkezés, italozás ezért tilos – húzta alá Végh Andor, a Zalakarosi Fürdő szolgáltatási igazgatója. ► Tovább

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk