Én önnek milyen napja lesz? Horoszkóp vasárnapra


A Rák végre ma megfeledkezhetne a munkáról, az Oroszlán barátait látja vendégül, a Szűz szeretné megosztani a gondjait valakivel, de figyeljen arra, kit választ.

* Kos (március 21.-április 20.) Vegye komolyan a fogadalmát, hogy igyekszik visszaszerezni az ideális testsúlyát. Kos jegyűként kedveli a fűszeres, nehéz ételeket, de erre most még gondolnia sem szabad. Hiszen akkor egy lépést sem tesz a célja elérése érdekében. Sok mozgás és a rendszeres, korszerű táplálkozással, hamar megszabadulhat a zavaró súlyfeleslegétől. Ne adja fel! * Bika (április 21.-május 20.) Vágyik a szabadba, és szívesen sportolna, de egyedül nem sok kedve van elindulni. Szerencsére akad partnere, és ha a kerékpározás mellett döntene, az kimondottan hasznos, mert átmozgatja az izmait. Feltétlenül viseljen védő felszerelést és láthatósági mellényt, de kerékpárja világításáról se feledkezzen meg. A nagyon forgalmas utakat kerülje. * Ikrek (május 21.-június 21.) A sors az útjába sodor valakit, aki megdobogtatja a szívét. Ezért eljött az idő, hogy az évek során maga köré épített falat végre lebontsa. Ne zárkózzon el a szerelem elől, ha már Ámor eltalálta a szívét. Félelem nélkül engedje, hogy lebontásukban a kedvese segédkezhessen. Hiszen őszinte szándékkal közeledik, mert szerelmi csalódást már ő is átélt. * Rák (június 22.- július 22.) Legalább a mai napon ne foglalkozzon se a pénzügyeivel, se a munkájával. Nem kell attól tartania, hogy a feladatait ön helyett bárki elvégzi. Tanuljon meg lazítani, és élvezni az adott pillanatot. Lássa meg, hogy milyen szép a világ, s mennyi örömet találhat benne. A munkája megvárja, a szép pillanatok sajnos gyorsan elszállnak.

* Oroszlán (július 23.-augusztus 22.) Jobb ötletet nem is találhatna ki, minthogy összehívja a barátait és megvendégeli őket. Addig sincs egyedül és nem kell a bánatával foglalkoznia. A vidám társaság eltereli a gondolatait a szívfájdalmáról, és nem tud elmerülni az önsajnálatban. Mert bizony nagy szüksége lenne néhány együtt érző szóra, és megerősítésre, hogy hamarosan talál egy új társat. * Szűz (augusztus 23.-szeptember 22.) Gondjait szeretné valakivel megosztani, de akiben megbízhatna, az sajnos nem elérhető. Így nem marad más választása, mint olyan emberrel beszélgetni, akit inkább jobb lenne messzire elkerülnie. Megérzése is az súgja, hogy gondját tartsa magában, de mégsem hallgat az ösztöneire. Nagy kár, mert lehet, holnapra már mindenki tud róla. * Mérleg (szeptember 23.-október 22.) Sok választása nincsen, mert vagy megy, vagy marad. Most egyikhez sincs kedve, de nem tud mit tenni, ha nem akarja kenyértörésre vinni a dolgot. Legszívesebben egyedül maradna valahol, békében és nyugalomban, de ez most csak hiú ábránd marad. Inkább nyel egy nagyot és a párjával tart, de megfogadja, hogy máskor inkább a sarkára áll. * Skorpió (október 23.-november 21.) Lelkesen készül vendégei fogadására, már korán reggel óta sürög-forog, tevékenykedik. Szeretne kitenni magáért, ezért csak a tökéletest tartja elfogadhatónak. Pedig jobban tenné, ha lazábban venné a dolgokat, mert a görcsös megfelelési vágy sohasem vezet jóra. Sokkal jobban járna, ha elsősorban önmagának akarna megfelelni, s nem a külvilágnak. * Nyilas (november 22.-december 21.) Idáig remek teljesítményt nyújtott, ezért most már kényelmesen hátradőlhet és lazíthat. Nyugodtan aludhat, mert a felhők elvonultak a feje felől, legalábbis átmenetileg. Élvezze az életet, tegye azt, amihez éppen kedve van, hisz a nehezén túl van. Azért még nem lógathatja a lábát, mert a következő megmérettetés bizony hátra van. * Bak (december 22.-január 20.) Anyagi helyzete a vártnál jobban alakul, így ne sajnálja magától arra költeni a pénzét, amire már olyan régen vágyik. Fontos az anyagi biztonság tudata, de ha örökké attól tart, hogy valami baj fog történni, és ezért egyfolytában vész tartalékot kell gyűjtenie, akkor nem élvezi az életet. A negatív gondolatokkal bevonzhatja, azt bajt, amitől tart. * Vízöntő (január 21.-február 19.) Már a nyári szabadságát tervezi, rengeteg kedvező ajánlat között választhat, így kész tényekkel áll a kedvese elé. Meg sem fordul a fejében, hogy talán vele is át kellene beszélni, és együtt dönteni. Lelkesültségében úgy gondolja, hogy az a jó ötlet, amit kitalált, de szerencsére még időben kapcsol, hogy ha így viselkedik, akkor egyedül kell mennie. * Halak (február 20.-március 20.) Lehetséges, hogy a mai napját az otthonában kell töltenie, mert komoly derékfájás léphet fel. Makacssága az oka, hogy megerőlteti magát, mert nem hallgat senki intő szavára. Könnyelműségének sajnos meg kell fizetni az árát, de most az lenne a legfontosabb, hogy legalább tanuljon belőle. S többet nem hiszi, hogy egyedül meg old mindent. ►hirado.hu

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk