Marosvásárhelyi atrocitások: Markó a titkosítás feloldását kéri  
mediatica.ro
  2010. március 13., szombat GaGa Live  
  Hírek

RSS


RSS

Add
to Google



Hírlevél
 
2010. február 05., péntek

Csak garantál hitellel folytathatja az autópálya-építést a Bechtel

Az észak-erdélyi autópályát építő Bechtel amerikai cég csak akkor tud akár egy kilométernyivel is továbbhaladni az építkezésben, ha a román állam által garantál hitelt kap – jelentette be Constantin Dascalu, a szállítási és közlekedési minisztérium államtitkára.

A pénteki sajtó közlései szerint csak állami fedezetű hitelből lesz lehetséges finanszírozni az idei munkálatokat. Egyelőre nem tudni, pontosan ki is veszi fel majd azt a kölcsönt, és hogy az milyen összeget tesz majd ki. A tisztségviselő szerint nincs még döntés arról, hogy netán a pénzügyminisztérium, az Országos Út- és Autópályaépítő Ügynökség (Cnadnr) vagy pedig maga a Bechtel kapja-e kézhez.

Az amerikai vállalatnak azonban ehhez pontos ütemtervet kell bemutatnia az idei munkálatokról, hogy az állam számot vethessen a szükséges összeggel. Dascalu arra is felhívta a figyelmet: a hitelfelvételnek olyan módját kell megtalálni, hogy tartani lehessen a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodás értelmében kitűzött költségvetési hiánycélt, azaz a GDP 5,9 százalékát.

Az állam jelentős adósságokat – összesen több mint 200 millió eurót – halmozott fel az amerikai vállalattal szemben a tavalyi munkálatok ellenértékeként, a szaktárca szerint ezt az állami költségvetésből egyenlítik ki, várhatóan április végéig. A Krónika szerint ugyanakkor a kormány javasolja az Európai Bizottságnak, hogy az erdélyi autópályát foglalják be a transzeurópai közlekedési hálózatba (TEN-T), így ugyanis uniós támogatások is lehívhatókká válnak a költségek fedezésére.

Emil Boc miniszterelnök január végén jelezte: tárgyalásokat kezdeményez a Bechtel társasággal arról, hogy az észak-erdélyi autópálya építése a továbbiakban a köz- és a magánszféra együttműködéseként (PPP-partnerség) folytatódjék. A javaslat szerint az amerikai cég az autópálya egyik felét közpénzből, a másik felét saját költségvetéséből építené meg. Az észak-erdélyi autópálya építését 2004-ben kezdték el. A projekt értékét eredetileg 2,2 milliárd euróra becsülték.

A munkálatok 2005-ben egy évre leálltak, emiatt a tervezett 2012-es átadási határidő egy évvel kitolódott. A Bechtel 2009 decemberében adta át a sztráda Torda és Gyalu közötti 42 kilométeres szakaszát. Amennyiben nem sikerül sürgősen pénzforrást találni a munkálatok mielőbbi folytatására, illetve nem jön létre a PPP-partnerség, akkor egyes szakértői vélemények szerint 2025-ig is eltolódhat a sztráda átadása.

MTI, hvg.hu

2010. február 05., péntek , 17:18:07

Follow mediaticaro on Twitter



Hírek román nyelven:

Sporthírek:

További hírek:

Hivatalos! Lehet kényszerszabadságra menni!
Hóriadó!
A legfiatalabb halott 14 éves volt - hazudott a koráról
Döbbenet: egy fél nő „ült” az anyósülésen!
Felakasztva találták a focista lányát
Káosz! A nagyanyja lett a felesége, a lánya a mostohaanyja és erről az apja tehet
Sztár volt a TV2-n, most meg egy büfében gürizik
Kolozsvári CFR - nem aggódik az elnök a Dinamo Zágráb elleni 0-4 miatt
Feltárult a Dacia Duster utastere - nem tartogat meglepetéseket
A korábbinál magasabb inflációval kalkulál a jegybank
Új egyházi kórházakat tervez a királyhágómelléki püspök
Orbán: Magyarországnak erős vezetésre van szüksége
Szombatra vörös riasztást adtak ki Magyarországon a havazás miatt
Hivatalos valutaárfolyamok: 2010. február 6-8.
Kolozsvári CFR - 20 ezer euró büntetés és 0-4-es vereség
Észtország lehet az eurónyerő - Romániában 2015 a cél
Romániával és a Fehérvárral játszik a magyar jégkorong-válogatott
Alkotmányellenes az ukrán nyelvtörvény
A határon túli magyarok helyzetéről tárgyal a KMKF
212 ezerre nőtt a halálos áldozatok száma Haitin
Olimpia: magyar lány viszi a román zászlót Vancouverben
Hoppá! Törvényes a pedagógusokat érintő leépítési rendelet?
Nem kell hamburgeradót fizetni a pizzára
Munkanélküli vasutasok Maros megyében
Dávid Csaba Románia első számú vízgazdájává lépett elő
Több sört iszunk, mint vizet
Váratlanul összehívták a Legfelső Védelmi Tanácsot
„Képtelen vagyok teherbe esni!” Babát szeretne a magyar szépség
Hazatért az álomnyaralásból Claudia és szerelme! Gond volt a csomagokkal
Kétgyermekes férfival költözött össze a magyar playmate
Lopott nóta lenne a világhírű sláger? Dollármilliókra rúghat a kártérítés összege
Botrány: hátrányos helyzetű gyerekeken tesztelik a H1N1-oltást
Majd mindenkit lefizetett a verespataki beruházó?
Tovább késik a román kisebbségi törvény
Minden dolgozóját elbocsátja a Bechtel Romániában
Clinton fellépését sürgeti a szlovák nyelvtörvény ügyében az AHF
Német Zsolt: a szlovák parlamentben folytatódik a cirkusz
Kilenc tévéfilm szerepel a Filmszemle versenyprogramjában
A rendőrség szerint R. Sándor szúrta szíven Marian Cozmát
Hivatalos valutaárfolyamok: 2010. február 5.



Egyedi keresés


  web by czke | Ajánlom | Hírek a honlapodra | Chat | Stiri @ Mediatica | VideoNews | MP3 | Radio | eTV | (c) 2003-2010 mediatica.ro  

Ugrás ide

Játék
Hírek percről percre
Kérem kedvenc
zenémet

Mozgóképes hírek
Nyitólapnak
Kedvencekhez