Az IMF a románokra bízza, hogyan érik el az államháztartási hiánycélt


A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a román hatóságokra bízza, hogy milyen intézkedéseket hoz az államháztartási hiánycél teljesítése érdekében – olvasható abban a közleményben, amelyet a washingtoni pénzintézet romániai képviselete tett közzé kedden. Az állásfoglalás azt követően jelent meg, hogy a kormánnyal való vitája miatt Traian Basescu államfő bejelentette: nem írja alá azt a szándéklevelet, amelynek tartalmáról a kormány november elején állapodott meg az IMF bukaresti küldöttségével. A szándéklevél tartalmazza azokat az intézkedéseket, amelyeket Románia vállalt azért, hogy a washingtoni pénzintézet egy újabb kétéves futamidejű elővigyázatossági hitelt bocsásson Bukarest rendelkezésére. A Mediafax hírügynökség által idézett közleményben Guillermo Tolosa, az IMF romániai képviselője kifejti: a román hatóságoknak kell eldönteniük, hogy módosítják-e a szándéklevelet mielőtt a dokumentum az IMF igazgatótanácsa elé kerül. A testület december 18-án kellett volna elfogadja a román kormány vállalásait. Tolosa emlékeztetett, hogy Románia 2,2 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycél teljesítését vállalta 2014-re, és várják, hogy Bukarest döntse el, milyen konkrét intézkedések révén teljesíti ezt a célt. Tolosa megerősítette, hogy az IMF-nek tudomása van a Basescu és a kormány közötti nézeteltérésről. Basescu hétfőn bejelentette, hogy elutasító álláspontjáról tájékoztatta a washingtoni pénzintézetet. A Mediafax szerint román kormányzati források úgy tudják, hogy a november elején véget ért első felülvizsgálati látogatás, majd a jövő év elején esedékes második vizit következtetéseit az IMF igazgatótanácsa várhatóan márciusban fogja napirendre tűzni. Basescu nem ért egyet azzal, hogy a kormány az üzemanyagra literenként hét eurócent jövedéki adót akar kivetni. Szerinte a kormány így akarja biztosítani azokat a plusz forrásokat, amelyeknek felhasználásával közvetett módon a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) választásokat nyerhet, ugyanis 2014-ben európai parlamenti választás, majd az év végén államelnök-választás is lesz Romániában. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk