Magyar segítséget kapnak a román juhtenyésztők


Romániai juhtenyésztők látogattak Tolna és Bács-Kiskun megyébe, hogy tapasztalatokat szerezzenek. Rausch Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke szombaton Kecskeméten az MTI-nek azt is elmondta, hogy a romániai Fehér megye juhtenyésztői az együttműködésről is tárgyalni szeretnének. A közgyűlés segít a magyar–román agrárkapcsolat építésében – mondta a közgyűlés elnöke. Hajduk Péter, a Magyar Juhtenyésztők és Kecsketenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: mivel a magyar juhtenyésztők a tenyésztés megszervezésében, a termék-előállításban román kollégáiknál előbbre tartanak, átadhatják tudásukat, és tenyészállatokat is eladhatnak nekik. Kitért arra is, hogy az utóbbi két-három évben megállt a magyar juhállomány csökkenése, sőt bizonyos kormányzati intézkedéseknek köszönhetően egy kicsit emelkedett is. A magyar juhokat döntő többségében Nyugat-Európába szállítják. Magyarországon 6800-7000 család foglalkozik juhtartással, amely mára már 95-96 százalékban családi gazdaságokban koncentrálódik. Magyarországon az Európai Unió előírása alapján egyedi jelöléssel pontos nyilvántartást vezetnek, amely szerint 900 ezer körül van az anyajuhok száma. Az uniós csatlakozáskor, 2004-ben 1,25 millió volt a hazai juhállomány, számuk azért csökkent, mert az EU-ban a földalapú támogatásra helyeződik a hangsúly – mutatott rá Hajduk Péter. MTI

Teherautó-felépítmény alkatrészek olcsón, kifogástalan minőségben. Marosvásárhelyről bárhova!

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk