Árverezik a Bechtel autópályaépítő Erdélyben hagyott munkagépeit


A Kolozsvár közelében fekvő Tordaszentlászlón nyilvános árverésen keresnek vásárlót az amerikai Bechtel útépítő társaság több mint 650 Erdélyben hagyott munkagépére – közölte a Mediafax hírügynökség. A kanadai Ritchie Bros társaság által szervezett árverésen az észak-erdélyi autópálya építésénél használt aszfaltgyárat, teherautókat, kotrógépeket, betonkeverőket, úthengereket és emelődarukat próbálnak értékesíteni. A keddi eseményen több mint száz üzletember vesz részt közvetlenül vagy internetes kapcsolaton keresztül Romániából, Magyarországról, az Amerikai Egyesült Államokból és az Egyesült Arab Emirségekből. Az árverés kikiáltási ár nélkül zajlik és a kanadai cég képviselői azt remélik, egyetlen nap alatt valamennyi munkagépen sikerül túladniuk. Az árverés szabályzata szerint a vásárlóknak október 8-ig kell elszállítaniuk a munkagépeket a Bechtel tordaszentlászlói telephelyéről.

Az eredetileg 415 kilométer hosszúra tervezett Észak-Erdélyt átszelő autópályát 2012-ig kellett volna megépíteni, de a román állam 2003-ban előnytelen szerződést kötött az amerikai útépítő társasággal, amelyet többször módosítottak, majd 2013 májusában végérvényesen felbontottak. Az amerikai útépítő az Ártánd-Bors határátkelőt Brassóval összekötő pályából csak a Kolozsvár mellett elhaladó 52 kilométeres Gyalu-Aranyosgyéres szakaszt építette meg, és a Bors-Berettyószéplak (Suplacu de Barcau) közötti 64 kilométeres szakaszon végezte el a munkálatok mintegy felét. A román kormány illetékesei a nyár folyamán bejelentették, hogy az Aranyosgyéres-Marosvásárhely-szakaszon és a Bors-Berettyószéplak szakaszon folytatódik az észak-erdélyi pálya építése. ► MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk