Kínai érdeklődés a csíki pityóka iránt


Együttműködési megállapodást kötött a csíki burgonyatermelők szövetsége és Hargita megye testvérrégiója, a kínai Ninghszia Huj régió mezőgazdasági hivatala. Az erről szóló dokumentumot szeptember 15-én, hétfőn írták alá a csíkszeredai megyeházán. A megállapodás célja a csíki burgonya, illetve a szövetség kísérleti állomásán alkotott burgonyamagok értékesítése, valamint burgonyafeldolgozó üzem telepítése Hargita megyében, kínai segítséggel. A szövetség tagja Hargita Megye Tanácsa, amely testvérkapcsolatot ápol a kínai régióval. Borboly Csaba megyeelnök házigazdaként üdvözölte a vendégeket, és elmondta, hogy Hargita megye a mezőgazdaságra meg a turizmusra építheti gazdaságát, ezért alkotta meg agrárfejlesztési stratégiáját a 2010-2020 közti időszakra. – Hargita Megye Tanácsa mindig is arra bátorította a gazdákat, hogy szövetségbe tömörüljenek, mert így hatékonyabban érvényesíthetik érdekeiket, és nagyobb eséllyel értékesíthetik termékeiket. Ezért is fontosnak tartom ezt a mai szerződéskötést, hiszen új lehetőségek nyílnak a csíki burgonyatermelők előtt – jelentette ki Borboly Csaba. A megyeelnök jelentősnek nevezte a csíkszeredai Sapientia és a kínai Minzu egyetem között ugyanaznap megkötött szerződést is, amelynek révén kínai nyelvet oktatnak majd a Sapientián. Liu Huifang, Ninghszia Huj régió kongresszusának alelnöke ismertette az általuk képviselt tartományt, amely a huj népcsoport által lakott nemzetiségi autonóm terület. Kifejtette, hogy nagy lehetőségeket rejt magában a két térség közti kapcsolat, és nemcsak a burgonyatermelésben képzelhető el együttműködés, hanem további mezőgazdasági tevékenységekben is, például szarvasmarha-tenyésztésben. Az alelnök megemlítette, hogy szeptember 14-én érkeztek Hargita megyébe, éppen a testvérkapcsolat létesítésének kilencedik évfordulóján. Meghívta a megyei tanács és a prefektúra képviselőit, hogy szakemberekkel együtt látogassanak el Ninghszia Hujba további befektetők keresése céljával. A megyeházán tartott találkozón jelen volt Petres Sándor, Hargita megye prefektusa, Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke, Becze István megyei tanácsos, a megyei tanács mezőgazdasági és vidékfejlesztési szakbizottságának elnöke, Salamon Zoltán megyei tanácsos, Ábrahám Emma, a Hargita Megyei Agrárkamara, illetve Márton István, a megyei tanács vidékfejlesztési egyesületének vezetője, Gálffy Nándor, a csíki burgonyakutató állomás igazgatója, valamint Miklósi Attila, a csíki pityókaszövetkezet elnöke is; utóbbi írta alá az együttműködési megállapodást Ma Xinminnal, a kínai régió mezőgazdasági hivatalának főigazgató-helyettesével. A delegáció délelőtt több típusú burgonya kóstolásán és terepszemlén jelen volt Alcsík térségében, ahol részt vett Barti Tihamér alelnök és Becze István tanácsos is. Ezt követte a szerződés-aláírás a csíkszeredai Sapientia egyetemen a Minzu felsőoktatási intézmény képviselőivel. közlemény

Teherautó-felépítmény alkatrészek olcsón, kifogástalan minőségben. Marosvásárhelyről bárhova!

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk