Szakembereket keresnek Kovászna Megye Tanácsánál


Az idei évben több új állást is meghirdetnek Kovászna Megye Tanácsánál: közgazdászt, mérnököt, jogászt egyaránt keresnek. Fiatal és tapasztalattal rendelkező szakember is jelentkezhet a különböző állásokra. „2015. a fejlesztések éve Háromszéken. Éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy olyan szakemberekkel dolgozzunk, akik komoly tudással, felkészültséggel és pozitív hozzáállással végzik feladatukat. Meggyőződésem, hogy az eredményes munka következményeként gazdasági szempontból jelentősen gyarapodik Háromszék, Székelyföld.” fogalmazott Tamás Sándor, megyei tanácselnök. Már március folyamán három új munkahelyet hirdet meg a megyei önkormányzat: két út-, vasút- és hídépítő mérnöki állásba várnak jelentkezőket a Megyei utakat felügyelő osztályhoz, illetve vezető köztisztviselőt keresnek a Városrendezési osztályra.

A Megyei utakat felügyelő osztálynál meghirdetett állásokra 2015. február 25-től, szerdától március 10-én 16.00 óráig adhatják le az érdeklődők jelentkezési iratcsomójukat a vizsgáztató bizottság titkárságán, Kovászna Megye Tanácsa Humánerőforrás irodájában. A szakfelügyelői munkakörök betöltésére egyetemi végzettségű út-, vasút- és hídépítő mérnöki végzettségű, középfokú számítógép-kezelői ismeretekkel rendelkező, legkevesebb 6 hónap, illetve legkevesebb 6 év 6 hónap szakmai régiséggel rendelkező személyek jelentkezését várják. A Városrendezési és G.I.S. részlegen meghirdetett köztisztviselői állás elfoglalásához elengedhetetlen feltétel a műszaki egyetemi végzettség, legkevesebb 9 év szakmai régiség, valamint középfokú számítógép-kezelői ismeretek. Ebben az esetben a jelentkezési iratcsomót 2015. március 16-án 16.00 óráig lehet leadni Kovászna Megye Tanácsa Humánerőforrás irodájában, ahol a beiratkozási formanyomtatvány is igényelhető. Kérdés esetén érdeklődni lehet Kovászna Megye Tanácsa Humánerőforrás irodájában, a vizsgáztató bizottság titkárságát biztosító Zaharia Marianál, illetve a 0267-311190 vagy a 0367-403900 (138-as és 139-es belső) telefonszámon lehet naponta 8 és 16 óra között. Az álláshirdetések pontos leírása megtalálható a honlapon. Kovászna Megye Tanácsa Sajtóiroda

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk