EU-s pénzek a kis- és középvállalkozóknak


Az új európai költségvetési idény számos gazdasági lehetőséget nyit meg: nem csupán önkormányzatok, hanem a kis- és középvállalkozók számára is széleskörű pályázati lehetőségeket teremt. Sepsiszentgyörgyön, a Junior Business Club és a Europe Direct információs központ szervezésében Háromszék 2020. Légy sikeres pályázó! címen az újonnan elérhető forrásokról tartottak konferenciát. A március 19-én, Kovászna Megye Tanácsának dísztermében tartott eseményen a fiatal vállalkozókat támogató Junior Business Club elnöke, Karácsony Zsolt vitaindítójában elmondta: ha nőne azon fiatalok száma, akik mernek vállalkozni, akkor a megye gazdaságán is érezhetővé válna ez a tendencia. Az európai alapok célszerű lehívása jó irányba tudja befolyásolni a vállalkozó kedvet. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke bemutatójában hangsúlyozta: fontos, hogy a gazdasági szféra, az oktatás és tudományos kutatás, valamint a helyi önkormányzatok képviselői közös alapokra helyezve mérjék fel az európai alapok hasznosíthatósági lehetőségeit.

A megyei önkormányzat nagy beruházásai továbbra is hangsúlyosan támaszkodnak az Európai Unió által biztosított lehetőségekre. „A megyei tanács azzal tudja az új munkahelyek létrehozását stimulálni, hogy infrastrukturális beruházásokat eszközöl. 2015 a gyarapodás éve lesz, hiszen több mint 74 millió eurós költségvetéssel gazdálkodunk. Az idén az úthálózat hangsúlyos fejlesztését tervezzük, úgy vélem, hogy ez a munka eredményesebb lesz, mint az, amit az elmúlt évtizedben e téren zajlott. Fontos az is, hogy Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön is épülnek ipari parkok. Mindezek mellett több önkormányzati állást is meghirdetünk: orvosokat, mérnököket, jogászokat, szociális munkásokat, közgazdászokat keresünk és alkalmazunk.” Viorel Stănică, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának prorektora, felszólalásában rámutatott: az elmúlt években gyakorlattá vált, hogy a fejlesztéseket a felső szintektől lefelé haladva ültették gyakorlatba. A prorektor kifejtette: gazdaság hatékonyabb, ha egy átfogó konzultációs folyamatot követve, a közösség maga határozza meg prioritásait. A megyében eszközölt külföldi befektetések stabilak, hosszú távúak: ez további befektetőket vonz. Az általános lakosságcsökkenési trendek Kovászna megyét sem kímélték, de Háromszék esetében ez koránt sem jelent nagy gondot. „A megyének fantasztikus turisztikai lehetőségei vannak – elsősorban az életmód értékesítésével, esetünkben a vidéki turizmus fejlesztésével lehet nagy eredményeket elérni” – fogalmazott Stănică, majd hozzátette: „Ha sok kis- és középvállalkozó van, akkor a megye bármekkora válság is adódik, jobban tud kilábalni belőle”. Az esemény keretében Bordás Attila, a LAM Alapítvány területi igazgatója az előfinanszírozási lehetőségekről értekezett, míg Illyés Szabolcs, a Regioconsult ügyvezető igazgatója konkrét pályázati lehetőségeket vázolt fel. Antal Esztilla, az Alutus Régió Egyesület munkacsoportjának vezetője a LEADER program keretében feltárulkozó lehetőségeket mutatta be. Kovászna Megye Tanácsa Sajtóiroda

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk