Jegybankelnök: Sokat segített az IMF Romániának


A Nemzetközi Valutaalap (IMF) sokat segített abban, hogy Románia koherens pénzügyi és gazdasági politikákat kövessen az elmúlt években – jelentette ki szerdán Mugur Isarescu, a román nemzeti bank kormányzója. A jegybank vezetője azt követően nyilatkozott erről újságírói kérdésre válaszolva, hogy az IMF, az Európai Bizottság és a Világbank szakértőiből álló küldöttség kedden elkezdte soron következő felülvizsgálati látogatását Bukarestben. Isarescu, aki korábbi megnyilatkozásai alapján szintén kifejezésre juttatta, hogy szerinte Bukarestnek újabb megállapodásra lesz szüksége a nemzetközi hitelezőkkel, kifejtette: az IMF-el való együttműködés egyik előnye az volt, hogy a washingtoni pénzintézet “összesítőként” működött, vagyis az egymással hiányosan kommunikáló román intézmények politikáit összehangolta. “Ennyi év együttműködés után elmondhatom, hogy az IMF segített Romániának abban, hogy a pénzügyi-gazdasági politikája következetesebb legyen, ugyanis helyi szinten az intézmények sokszor “későfeudalizmusban” szenvednek, vagyis ezek vezetői nem beszélnek egymással eleget, így az IMF külön-külön egyeztetve velük, felhívta a figyelmet, amikor a különböző politikák nem voltak összehangolva” – magyarázta. Úgy vélte, Romániának még mindig a szerkezeti reformok terén vannak tennivalói, és a pénzügyi-monetáris intézkedések nem pótolhatják ezeket. Az IMF tavalyi és idei felülvizsgálati látogatásai kudarccal végződtek. Legutóbb az év elején a felek nem tudtak megállapodni a lakossági gázár liberalizálásának ütemtervéről, valamint a szénbányászatban tervezett szerkezeti átalakításokról. Ráadásul az IMF kételyeit fejezte ki a román kormány adócsökkentési terveinek fenntarthatóságáról is. A május 26-ig tartó felülvizsgálati látogatáson tárgyal először a bukaresti kormány a nemzetközi hitelezőkkel az adócsökkentési tervekről. Romániának a két évvel ezelőtt az IMF szervezésében kötött, 4 milliárd euró értékű elővigyázatossági hitelszerződése szeptemberig van hatályban. A felmerült nézeteltérések miatt kérdésessé vált, hogy Románia le tudja-e zárni sikeresen a hitelmegállapodást. A szociáldemokrata Victor Ponta miniszterelnök vezette román kormány nem akar újabb megállapodást, ugyanakkor nem zárkózott el attól a lehetőségtől, hogy rugalmas hitelvonal biztosításáról folytasson tárgyalásokat az IMF-el. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk