Költségvetés-kiegészítés kedden: negatív a pozitív?


Készül az első költségvetés-kiegészítés: a kormány négyszeresére emelné a kiadásokat a bevételekhez képest. A 3,3 százalékos gazdasági növekedésre alapozva csaknem minden minisztérium jelentősebb összegekből gazdálkodhatna, a közlekedésben és az egészségügyben azonban elvonásokat terveznek, értesült az Adevarul. A lap szerint az állami költségvetésben bevételi oldalon 287,1 millió lejes többlettel számolnak, a kiadásokat ugyanakkor 1121,7 millió lejjel növelnék. Ez 834,6 millió lejes hiányt jelentene az év végén.

Minden esetben pozitív előjelű lesz a költségvetés-kiegészítés:

az év első felében mintegy négy milliárd lejjel többet inkasszált az állami büdzsé, mint tervezték, mondta hétfőn Victor Ponta miniszterelnök.

A kormányfő hozzátette, a szállításügyi tárcától azt a pénzt veszik el, amelyet meg nem valósuló projektek társfinanszírozására szántak. Az egészségügy büdzséjéből ugyanakkor nem vesznek el, Ponta szerint félreértelmezték a nyilvánosságra került számokat, és téves következtetéseket vontak le belőlük. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk