Húsz százalékkal csökken a román közszolgálati televízió alkalmazottainak bére


Augusztus 1-jétől húsz százalékkal csökken a Román Televízió (TVR) alkalmazottainak bére, miután a közszolgálati intézmény igazgatótanácsa úgy döntött, hogy öt napról négy napra csökkenti a munkaidőt. Az intézkedést azt követően fogadta el a testület, hogy a TVR jelentős adósságot halmozott fel mind a román állammal, mind a külföldi partnerekkel szemben. A román adóhatóság a múlt héten zárolta az intézmény számláit, mivel a televízió nem fizette ki a soron következő adósságrészletet az államnak. Az igazgatótanács újabb csoportos leépítést helyezett kilátásba, miután 2012-ben mintegy 700 emberrel bontottak munkaszerződést, így a dolgozók száma korábbi mintegy 3150-ről 2450-re csökkent. A televízió igazgatótanácsa által kiadott közlemény nem pontosítja, hogy hány személlyel fognak szerződést bontani, csak annyit közöl, hogy tárgyalásokat kezdeményeznek a szakszervezetekkel a csoportos elbocsátásokról. A munkaidő csökkentésére vonatkozó határozat az év végéig hatályos. A közszolgálati televízió hírcsatornájának, a TVR Newsnak a bezárásáról már a múlt héten döntés született, emellett több részleget összevontak, hogy csökkentsék a vezetői funkciók számát. A megtakarítási intézkedések sorát most kiegészítették azzal, hogy bizonyos szerződések értékének csak 70-75 százalékát fizetik ki. A Román Televíziónak (TVR) összesen mintegy 700 millió lej (1 román lej 70,13 forint) adóssága van, ebből 457 millió az állammal szemben. Stelian Tanase, a TVR elnök-vezérigazgatója többször hangsúlyozta, hogy az adóamnesztiát tartja egyetlen megoldásnak, és a kormányt arra kérte, hozzon erről határozatot. A kabinetben egyelőre nem talált meghallgatásra kérése. A TVR ki tudja fizetni alkalmazottainak bérét, hiszen a számlazárolás nem vonatkozik a béralapra, de rövid időn belül az intézmény működésképtelenné válhat, ezért váltak szükségessé az azonnali hatályú megtakarítási intézkedések – érvelt az intézmény igazgatótanácsa. A köztelevízió vezérigazgatója már tavaly májusban is javaslatot tett a bérek 20 százalékos csökkentésére, de akkor az igazgatótanács nem fogadta el ezt a megoldást. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk