Dávid Ilona a MÁV Zrt. elnöke újabb három évre


Megerősítette tisztségében a szaktárca és újabb három évre szóló megbízást kapott Dávid Ilona a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. igazgatóságának élén – közölte a társaság kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel. Az alapító Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) határozata nemcsak a MÁV Zrt. jelenlegi elnök-vezérigazgatóját erősítette meg a társaság igazgatóságában korábban betöltött posztján, de Pál László, a MÁV Zrt. általános vezérigazgató-helyettese is az igazgatóság tagja maradt – szintén 3 évre. A megújult háromfős igazgatóság tagja lett Szutrély Gergely Ferenc, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. jogi főigazgatója is. A MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója 2015. augusztus 1-jétől Csépke András lesz. Elődje, Zaránd György munkaviszonya – közös megegyezéssel – július 31-ével szűnik meg. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk