Kész lesz az erdélyi autópálya, és nem lehet majd rajta közlekedni?!


Engedély nélkül épül az autópálya Torda és Szászsebes között. Az észak-erdélyi és dél-erdélyi sztrádát összekötő 71 kilométeres szakaszból 66 kilométerre nem szerezte meg a szükséges papírokat a kivitelező: a Közlekedési Minisztérium mindössze egy 5 kilométeres szakaszra vonatkozóan hagyta jóvá a terveket, illetve egy további 19 kilométeres részre vizsgálják a papírokat, értesült a Hotnews. A fennmaradó 47 kilométerre még nem terjesztették elő a dokumentációt, mivel egyelőre sem az Országos Autópálya- és Főútkezelő Társaság, sem az illetékes környezetvédelmi hatóságok kedvező láttamozását nem szerezték meg. Mindez azonban láthatóan nem zavarja a kivitelezőt a munkálatok végzésében.

A Hotnews a az Országos Autópálya- és Főútkezelő Társaságra hivatkozva azt írja, egész szakaszokat véglegesítettek, mintegy harmada elkészült már az észak-erdélyi és dél-erdélyi sztrádát Torda és Szászsebes között összekötő autópályának. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk