Túl nagynak érezte villanyszámláját? Nem véletlenül…


Több mint egy milliárd eurót fizettettek ki pluszban a fogyasztókkal az energiaszolgáltató cégek 2010 és 2014 között, derült ki egy számvevőszéki jelentésből. Az intézmény szerint az ágazatban érdekelt vállalatok többnyire a felhasználókkra hárították át a hálózati veszteségeket, és gyakran indokolatlanul emelték szolgáltatásaik díjszabását. Számos olyan szerződést is felfedeztek az ellenőrök, amelyek előírásaikban törvénybe ütközőnek bizonyultak.

A dokumentum szerzői rámutattak, az Electrica, az ENEL, a CEZ az E.ON és a Transelectrica nem korszerűsítette hálózatát, aminek következtében csaknem 2 milliárd eurós veszteségük keletkezett, aminek kb. felét a fogyasztóikkal fizettették meg. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk