Nem jók a magyar fiatalok rendőrnek Romániában  
mediatica.ro
  2010. július 31., szombat GaGa Live  
  Hírek

RSS


RSS

Add
to Google



Hírlevél
 
2008. december 09., kedd

Románia kivette az evolúciót a nemzeti alaptantervből

A tudományos oktatás egyik alapkövének eltávolítása még a korábbi román kormány javaslata volt, s ennek értelmében már nem kötelező Darwin elméletének tanítása. A kötelező hittanórák megmaradtak a tantervben.

A Macedonia Online értesülései szerint Charles Darwin Fajok eredete című könyve már nem számít kötelező olvasmánynak, s az evolúció elméletét sem kell már kötelező jelleggel megtanulnia a 18-19 éves tanulóknak. Különböző tiltakozó csoportok szerint ez torzítja a fiatalok világképét az élet keletkezéséről. Cristian Adomnitei román oktatási miniszter szerint ennek ellenére nincs ok aggodalomra, mert a biológiát „mindenhol az evolúció kontextusában oktatják”.

„Az evolúció magától értetődően jelenik meg az általános és középiskolákban” – nyilatkozta a miniszter a The Diplomat című lapnak. „Nem gondolhatják komolyan, hogy a világunkról alkotott képből hiányozhat az evolúció, vagy a genetika bemutatása.”

Ennek ellenére Remus Cernea, a Szolidaritás a Tudat Szabadságáért nevű szervezet elnöke aggódik a változás miatt.

„Nem tudom, hogy az evolúciós elméletet hogyan lehet magától értetődőnek nevezni” – fejtette ki Cernea. „Ez vagy benne van a nemzeti alaptantervben, valamint a tankönyvekben és mindenkinek kötelező megtanulnia, vagy nincs és akkor senki sem fogja megtanulni.”

A módosítás nem érinti a kötelező jellegű hittan órákat, amelyek során a keresztény teremtéstörténetet oktatják a gyerekeknek.

„A román állam kizárólag a vallásos világképet kínálja a tanuló gyerekek számára, semmiféle tudományos, vagy filozófiai alternatívát nem nyújt” – fejtette ki Cernea.

Az oktatási módosítások értelmében a középiskolák utolsó két évében a heti két biológiaóra helyett már csak egyet tartanak, az evolúció témaköre helyett pedig humánökológiát és környezetismeretet tanítanak, amely egy biológiatanár szerint nem ragadja meg a csaknem felnőtt korú tanulók figyelmét.

Az oktatási minisztérium 2006-ban nem csak az evolúciót iktatta ki a nemzeti alaptantervből, hanem Voltaire, Camus és Nietzsche műveit a filozófiaórák anyagából.

Jelenleg a gyerekeknek 7-18 éves koruk között kell kötelező jelleggel részt venniük a főként ortodox keresztény hittanórákon, ahol többek között olyasmit tanítanak nekik, hogy például vasárnap sokáig aludni bűn, mivel a gyerekeknek ilyenkor a templomban a helye.

„Nem magáról a vallásról és a vallásos eszmék jelentéséről szólnak ezek az órák” – panaszkodott egy iskola igazgatónője. „Ha a szülők azt szeretnék, hogy gyermekük számára ne legyen kötelező a hittanórák látogatása – mert például muszlim, vagy zsidó hitűek – külön kérvényt kell írniuk az iskola számára. Ha elfogadják a kérvényt a gyereknek a hittanórák idején a könyvtárban, vagy az igazgató irodájában kell más tanulmányaikkal foglalkozni.”

A jelenlegi szabályozás mellett új javaslatokat vizsgál majd az oktatási minisztérium, amely a szülők igényeit figyelmen kívül hagyva kötelezné a tanulókat a hittanórákon való részvételre. Azoknak, akik elleneznék az ilyen jellegű órákon való részvételt, egy Morális és Vallási Oktatás nevű órán kellene részt venni. (hvg.hu)

Hírek a legfontosabb romániai hírközlőktől

2008. december 09., kedd , 08:43:24

További hírek:

100 éve van ivóvíz-szolgáltatás Marosvásárhelyen - ünnepelt az Aquaserv - AUDIO
„A negyvenesek párbaja!” Gyurcsány-Orbán párharcáról cikkezett a Le Monde
Angelina Jolie nagy bejelentése!
Tovább dagad a Megasztár-botrány - Krisztián apja Mester Tamást támadja!
Francia filmfesztivál kezdődött Kolozsváron
Továbbra is válságban a román autóipar
Lejalapú hitelekre való átváltást sürget a jegybank
Lefeleződik a növekedés, mégis Románia lehet a mézesbödön
Vágtatnak a bérek és zsugorodik az ipar Romániában
Magyarország felé kacsingatnak a román építőipari cégek
BC Mures - aláírt az új edző, Audrius Prakuraitis és az új játékos, Major Windgate - AUDIO
A PSD csak RMDSZ-mentes koalícióba hajlandó belépni
A PD-L és az RMDSZ kész bármilyen összetételű koalícióban közösen részt venni
Autós tüntetés és útlezárás az E60-ason a környezetvédelmi adó miatt - Marosvásárhely
Labdarúgás / Chelsea-CFR: döntetlen?
Lectio divina continua
Egyedülálló anya lesz a gyönyörű színésznő?
Tabuk nélkül - Friderikusz Orbán Viktorról
Babát vár a tinisztár?
Háború a javából - Medveczky Ilona a Megazsűriben?
Kézilabda / Női Eb - Románia-Dánia 27-25, Magyarország-Franciaország 29-26



Egyedi keresés


  web by czke | Ajánlom | Hírek a honlapodra | Chat | Stiri @ Mediatica | VideoNews | MP3 | Radio | eTV | (c) 2003-2010 mediatica.ro  

Ugrás ide

Játék
Hírek percről percre
Kérem kedvenc
zenémet

Mozgóképes hírek
Nyitólapnak
Kedvencekhez