|
A székely zászló lett Hargita megye hivatalos lobogója
Mostantól a székely zászló Hargita megye hivatalos lobogója a megyei önkormányzat döntése értelmében. Borboly Csaba megyei tanácselnököt, aki szerint a zászló elfogadásával a tanács a székely szimbólumok széles körű elterjedéséhez, a székely identitás erősítéséhez is hozzájárul.
A kék és aranyszínű, napot és félholdat tartalmazó megyezászló hasonlít ahhoz a lobogóhoz, amelyet korábban a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett székelyudvarhelyi székely nagygyűlésen fogadtak el. Ezután senki nem vetetheti le, nem büntetheti használatát a székely zászlónak Hargita megyében, mivel a megyei önkormányzati testület elfogadta azt a megye hivatalos lobogójának – jelentette be Borboly. Hozzátette: ha a jelenlegi megyék helyett majd lesz külön Székelyföld közigazgatási egység, ez a döntés érvényét veszti, és az új közigazgatási egység saját szimbólumokat fogadhat el.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeit képviselő Borboly által benyújtott határozattervezet ellen szavaztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) önkormányzati tagjai, akik szerint a zászló nem képviseli a megyében élő, adófizető román lakosságot. A tervezet ellen szavazott a Magyar Polgári Pártot (MPP) képviselő Árus Zsolt is, hét polgári párti tanácsos tartózkodott. Mint elmondták, nem értenek egyet azzal, hogy Hargita megye kisajátítsa a Székelyföld lobogóját.
Borboly Csaba a Krónikának elmondta: Hargita megye nem törekszik kizárólagosságra, a székely zászlót Kovászna és Maros megye, sőt bármelyik település elfogadhatja saját lobogóként.
MR | MTI
2009. november 27., péntek , 14:28:53
|