Öt éve nem nézte ennyi amerikai az Oscar-gálát  
mediatica.ro
  2010. március 10., szerda GaGa Live  
  Hírek

RSS


RSS

Add
to Google



Hírlevél
 
2010. február 08., hétfõ

Magyar-román kutatási program indul a Maros és a Körösök völgyében

Közös magyar-román kutatási program indul európai uniós támogatással, a Maros és a Körösök völgye ökológiai viszonyainak vizsgálatára.

A Maros és a Körösök völgyének ökológiai viszonyait vizsgáló közös magyar-román kutatási program indul európai uniós támogatással jelentette be Körmöczi László, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) ökológiai tanszékének vezetője hétfőn a csongrádi megyeszékhelyen. A kutatás eredményeit elsősorban a helyi önkormányzatok hasznosíthatják majd a határ mindkét oldalán.

Az aradi Vasile Goldis Nyugati Egyetem természettudományi karával közös kezdeményezés célja, hogy feltárja a táj használatának azon lehetőségeit, melyek mellett hosszú évtizedekre vagy akár évszázadokra fenntartható a mai természeti környezet, illetve azt, hogy melyek a kerülendő tevékenységek - mondta a 176.900 euró összköltségvetésű programról tartott sajtótájékoztatón az oktató.

A feladat összetett ökológiai és közgazdasági kérdéseket vet föl, mivel meg kell találni azokat a hatékony, ugyanakkor fenntartható gazdálkodási módokat, amelyek hosszú távra biztosítják a határ menti lakosság megélhetését, ugyanakkor a természeti tájat is meg tudják őrizni hangsúlyozta a szakember. A Nagy-Alföld két jelentős kiterjedésű tája a Körösök és a Maros mente.

Bár a két térség geográfiai és biológiai viszonyai hasonlóak a határ két oldalán, a táj használata főként történelmi okokból jellegzetes különbségeket is mutat. A 2011 júliusáig tartó program során huszonöt magyar és román kutató vizsgálja meg a térség természetes és mezőgazdasági élővilágát, felderíti a hasonlóságokat és a különbségeket. A szakemberek közös élőhely-minősítési rendszert is kidolgoznak.

Zalatnai Márta, az SZTE ökológiai tanszékének tanársegéde, a projekt menedzser-asszisztense az MTI-nek elmondta, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy feltérképezik négy mintaterület ökológiai, növény-, állat- és talajtani jellemzőit, ez alapján digitális élőhelytérképet készítenek, majd tájhasználati típusokat dolgoznak ki a jellemzők alapján. Zalatnai Márta elmondta azt is, hogy a projekt keretében tulajdonképpen a már létező Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer adatait frissítik fel, illetve kiterjesztik a rendszert a romániai területekre, ahol korábban nem volt hasonló számbavétel.

A kutatás az ökológia mellett több tudományterületet is felölel: együtt dolgoznak majd szociológusokkal, földrajzosokkal - mondta a kutató. A szociológusok a helyiekkel fognak interjúkat készíteni arról, hogy hogyan vélekednek az úgynevezett ökoszisztéma javak és szolgáltatások értékéről (például egy folyó nyújtotta halászati és rekreációs "szolgáltatásról"). Ezt különböző becslési technikákkal megpróbálják majd pénzben is kifejezni: például úgy, hogy kiszámítják, mekkora kárt okozna bizonyos természeti javak vagy szolgáltatások hiánya a helyi közösségnek - magyarázta Zalatnai Márta.

A másfél évesre tervezett kutatás egy monográfiával zárul majd, emellett több cikk publikációját is tervezik - mondta az ökológus. A vizsgálódás eredményeit a tervek szerint elsősorban a helyi önkormányzatok hasznosíthatják majd fejlesztéseik előkészítésénél.

hirado.hu, MTI

2010. február 08., hétfõ , 16:30:13



Hírek román nyelven:

Sporthírek:

További hírek:

Hatalmas káoszt okozott a havazás Bulgáriában
Kiválasztották az új európai uniós ökológiai logót
Csúcson a romániai munkanélküliség
Elővigyázatossági IMF-szerződésben reménykedik Románia
Egyezség született a Hargita megyei tisztségekről
KMKSZ: kisebbségi szempontból nyitott a helyzet Ukrajnában
Az UMDSZ elégedett a beregszászi választókörzet választási eredményeivel
Ukrajnai elnökválasztás: Janukovics győzött, előnye behozhatatlan
Hivatalos valutaárfolyamok: 2010. február 9.
Összezsugorodott a román autópiac
Visszaesett a román idegenforgalom
Újra Csángó bál volt Budapesten
Ukrajnai elnökválasztás: Kárpátalja negatív részvételi rekordot döntött
„Hiánycikk” a magyar felirat a magyar többségű Csíkszeredában
Mindenki elhagyta a földrengés epicentrumát Haitin
Befagyott vízcső miatt vízzel telt meg a kirándulóhajó
ROBBANÁS AZ ERŐMŰBEN - Akár 50 halottja is lehet az erőmű-robbanásnak az Egyesült Államokban
A Dear John megelőzte az Avatart
Egymással szexeltek a 2. ligás Minerul Lupény futballistái? – FOTÓK!



Egyedi keresés


  web by czke | Ajánlom | Hírek a honlapodra | Chat | Stiri @ Mediatica | VideoNews | MP3 | Radio | eTV | (c) 2003-2010 mediatica.ro  

Ugrás ide

Keressen pénzt!
Játék
Hírek percről percre
Kérem kedvenc
zenémet

Mozgóképes hírek
Nyitólapnak
Kedvencekhez