|
15 ezren vettek részt a Félsziget második napján
15 ezer látogatót vonzott a Félsziget Fesztivál második napjára a Gorillaz Sound System, a The Rasmus, Fedde Le Grand, a Parov Stelar Band, Charlie, illetve a nap további 20 előadója és szabadidős programjai.
A nagy számban érkező látogatók szükségessé tették a sátortábor területének 200 sátorhellyel való bővítését, természetesen ezzel párhuzamosan a mobilvécék számát is megnövelték. A nap első csúcspontja a Parov Stelar Band kora délutáni koncertje volt a Kiss Teraszon, ahol a többezres közönség „Nagyszínpad! Nagyszínpad!” skandálása közepette másodszor si bizonyították nagyszerűségüket.
A finn The Rasmus szintén másodszor vett részt a Félszigeten, és most is hasonló szeretettel fogadta őket a Weekend Main Stage közönség, mint négy éve. Az est főzenekara, a Gorillaz Sound System fellépését még nagyobb érdeklődés övezte, a rendkívül látványos proejkciókra épülő showt több mint tízezren követték.
Eközben a Ciuc Party Stage előtt alig fért a Charlie zenéjétől elvarázsolt tömeg, de korábban szintén komoly közönségsiker t aratott itt az új énekessel lrkező Pokolgép és a Compact zenekar is.
A világszerte óriási népszerűségnek örvendő holland dj, Fedde Le Grand fellépése a Freedom Music Arenában szintén a nap csúcspontjai közé tartozott: a tomboló közönség alig fért az 1500 négyzetméteres sátorban, és a helyzet az őt követő Suie Paparude live setre sem változott.
Ezzel párhuzamosan a Kiss Teraszon a Nero a fesztivál egyik legnagyobb partijánk kezdeményezőjévé vált, és az underground elektronikus zenék hívei Dom&Roland és Klute szettjén is kitartottak.
Félsziget | Sajtószolgálat
2010. augusztus 28., szombat , 15:41:54
|