Csütörtök a Vásárhelyi Forgatagon


A Kultúrpalotában tartott hivatalos megnyitó után csütörtökön lassan mindenhol elkezdődnek a forgatagos programok. Elkezdődnek a Maros-parti rendezvények, megnyílik a TékaForgatag kapuja, csütörtökön zajlik a Filmforgatag, de még három színházi előadásból is lehet válogatni. A SzóForgatag egy középkori sétával indul – Györfi Zalán vezetésével a Bernády-szobortól 11 órakor, de már délután a marosvásárhelyi zsinagógában is lesz előadás, a helyszínhez híven a marosvásárhelyi zsidóság történetéből mesél Sebestyén Spielmann Mihály történész. A Teleki Tékában 12 órakor hivatalosan is megnyitják a Történelmi könyvek vásárát, 12.30-tól a Mentor Kiadó újdonságait ismertetik, majd 19 órától a fordításról mint a kultúrák közti párbeszéd lehetőségéről lesz szó. Csütörtökön zajlik a Filmforgatag is: a RITTE Egyesület és a Zauberberg Kulturális Egyesület szervezésében az Ariel Ijfúsági és Gyermekszínházban négy magyar filmet lehet megnézni maratonszerűen, 14 órától 21.30-ig. A Magyar retró, a Sherlock Holmes nevében, az Üvegtigris 3, valamint a Nejem, nőm, csajom című alkotásokat lehet megnézni. A Maros-parton csütörtöktől indulnak a színesebbnél színesebb tevékenységek. 13 órakor hivatalosan megnyitják a termék- és kézműves vásárt, amelyen többek közt ékszerek, táskák, bőrből készült termékek kaphatók, de mézet, házi szörpöt, mézeskalácsot is találunk majd – hogy csak néhányat említsünk meg. Elkezdődnek délelőtt 11-től a családi programok is, a Gokart pályára várják a kicsiket és nagyokat egyaránt, s elkezdődik az élet a Civil sarokban is. Este pedig zalaegerszegi együttesek koncerteznek a Forgatag színpadán. Két kiállításmegnyitóra is számíthat a közönség: a Régi idők modern asszonya című kiállítást a ProMissio Egyesület szervezi. A Bethlen Kata életéről és munkásságáról szóló szabadtéri kiállítást csütörtökön 11 órakor nyitják meg, megváltozott helyszínen, a Posta utcai volt Ariel bábszínház udvarán. A Pörög a Forgatag című fényképkiállítás az első Vásárhelyi Forgatagon született fotókból született. A Marx József fotóklub tagjai mintegy félszáz fényképet állítanak ki a Bernády Házban, a tárlatot csütörtökön 17 órakor nyitják meg. A Vásárhelyi Forgatag sajtócsapata

Teherautó-felépítmény alkatrészek olcsón, kifogástalan minőségben. Marosvásárhelyről bárhova!

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk