5. Kolozsvári Magyar Napok – Záróközlemény


Az idei Kolozsvári Magyar Napokon nézőszámban az Illés50 vitte el a pálmát, amelyen hozzávetőlegesen 23-25 ezer érdeklődő volt jelen. A Quimby, a Szimfonik Live, az Experidance, a Magyar Rádió Szimfonikusainak hangversenye, Tamás Gábor, a Redutban szervezett hangversenyek, a színházi miniévad és a középkori utca szintén közönségsikert arattak. Néhány nappal az 5. Kolozsvári Magyar Napok lejárta után a központi szervezőcsapat mérleget vont, elsősorban számokban. A közel 500 rendezvénynek több mint 180 ezres látogatottsága volt. A résztvevőknek hozzávetőlegesen 10-20 százaléka érkezett Kolozs megyéből, Erdély különböző vidékeiről, valamint külföldről. A rendezvény iránti érdeklődés a korábbi évekhez képest annak ellenére sem változott, hogy az idei programokat rendszeresen zavarta meg eső, zápor, zivatar. A Magyar Napokon 90 főből álló szervezői stáb, továbbá 200 önkéntes munkálkodott. A nyolc napos kulturális seregszemlét 57 országból interneten követték nyomon. A Farkas utcában és környékén megszervezett fesztiválutca rekordot döntött: egyetlen évben sem volt fordult meg annyi érdeklődő a helyszínen, mint idén. A Fogoly utcában berendezett középkori utca a szigethalmi Emese Park jóvoltából szintén nagy sikert aratott, akárcsak az utca bejáratához raklapokból felépített, nyolc méteres kapubástya, amelynek célja Kolozsvár történelmi címérének középpontba állítása volt. A hangsúlyosabb román kommunikációnak köszönhetően növekedett a román érdeklődők száma a fesztiválon. A kolozsvári román várostársaink körében leginkább a Szimfonik Live produkciója, az Experidance 1001 év című előadása, a városnéző séták, a kiállítások, a Jézus Krisztus Szupersztár és a fesztiválutca kínálata aratott sikert. Az 5. Kolozsvári Magyar Napok honlapja és facebook oldala is túlszárnyalta a tavalyi érdeklődést. A www.magyarnapok.ro oldalt augusztus 16. és 25. között 36 ezer felhasználó látogatta meg, és összesen 210 ezer oldalt tekintettek meg. Augusztus 17-25. között a rendezvény facebook oldalán közel 33 ezer egyéni felhasználó tájékozódott, akik összesen közel 1.500.000-szer kattintottak a bejegyzésekre. A rendezvény ideje alatt 57 országból közel tízezren követték élőben az esti koncerteket a TransylvaniaCam jóvoltából, Románián kívül kiemelten Magyarországról, az Egyesült Államokból, Németországból, Nagy-Britanniából, Olaszországból, Kanadából, Svédországból, Hollandiából és Írországból. A hétfői hangosítási problémákat leszámítva jelentős fennakadásoktól mentesen sikerült lebonyolítani a nyolc napos rendezvényt. Akárcsak tavaly, idén sem árnyékolta be a Magyar Napokat semmilyen incidens, ami elsősorban a kiváló közönségnek, de emellett hangsúlyosan a helyi és a megyei önkormányzat alá tartozó rendfenntartó szervekkel való jó együttműködésnek köszönhető. A rendezvényt 101 támogató és közel 100 partnerszervezet támogatta, ajánlott fel programokat. Öt év alatt megháromszorozódott az önkéntesek száma, ami azt jelenti, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a fiatalok részéről a rendezvény lebonyolításában való aktív részvétel iránt. Idén román és angol önkéntes is színesítette a palettát, és külön kiemelendő, hogy a legidősebb önkéntes az idén töltötte be 69. életévét. Az 5. Kolozsvári Magyar Napok SMS-kampányában indított nyereményjáték keretében 686 SMS érkezett augusztus 27-ig, amiért ezúton is köszönetet mondunk. Aki a továbbiakban is szeretne hozzájárulni a jövő évi rendezvény megvalósításához, az szeptember 30-ig küldhet SMS-t a 8842-es számra KMN tartalommal. A Kincses Kolozsvár Egyesület és a szervezők a jövő évi viszontlátás reményében ezúton is köszönik a támogatóknak, a partnerszervezeteknek, a médiatámogatóknak, az önkénteseknek, és nem utolsó sorban a kiváló közönségnek a támogatást és a részvételt. közlemény

Teherautó-felépítmény alkatrészek olcsón, kifogástalan minőségben. Marosvásárhelyről bárhova!

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk