Nagyváradon út épül az Ártánd és Kolozsvár között közlekedő autósoknak


Elkezdődött Nagyváradon az Ártánd-Bors határátkelő és Kolozsvár között közlekedő személygépkocsik számára készülő, a belvárost elkerülő út építése – jelentette be Nagyvárad polgármestere szerdán. A nagyváradi polgármesteri hivatal közleménye szerint a 3,5 kilométeres kétsávos út nagy mértékben hozzájárulhat Nagyvárad belvárosának tehermentesítéséhez, egyben gyorsítja a határátkelő és Kolozsvár közötti forgalmat. A vasútvonallal párhuzamosan haladó út a nagyváradi vasútállomás környékét köti össze a kolozsvári kivezető úttal. Megépítésére az Európai Unió 2007-2013-as költségvetési ciklusában szereplő Románia-Magyarország Határmenti Együttműködési Programja keretében nyert pályázatot Nagyvárad önkormányzata Biharkeresztes önkormányzatával társulva. Az útépítés áfa nélkül 50 millió lejbe kerül, a költségek mintegy felét a városnak kellett saját forrásokból kigazdálkodnia. Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere elmondta, az útépítés miatt Nagyváradon az utóbbi 25 évben nem látott kisajátításokat kellett eszközölni. Az önkormányzat 5,3 millió lej kártérítést fizet az érintetteknek. Az útnak – a szerződés értelmében – egy év alatt kell megépülnie. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk