A szegedi főrabbi furcsállja, hogy Lázár János a zsidó vezetőket teszi felelőssé


A szegedi főrabbi szerint a helyi zsinagóga felújításával kapcsolatos tárgyalásokon még nem jutottak el összegekig, azt pedig furcsállja, hogy Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a zsidó vezetőket teszi felelőssé a felújítás megkezdésének elhúzódásáért. Markovics Zsolt főrabbi a Délmagyarország napilap honlapján megjelent cikk szerint így reagált a Miniszterelnökség szerdai közleményére. Abban a tárca jelezte: Lázár János egyeztetést kért a Mazsihisz vezetőitől azért, hogy tisztázzák, a szegedi zsinagóga felújításának első üteméhez szükséges mintegy 150 millió forintos összegre kivel tud leszerződni a kormány. “Évek óta ismert, hogy a zsinagógát fel kell újítani, ám mostanáig sem a Szegedi Zsidó Hitközség, sem a Mazsihisz nem készíttette el a szükséges állapotfelmérést és a felújítási terveket” – olvasható a közleményben. Hozzátették, hogy a kormány elkötelezett a magyarországi zsidó kulturális örökség megőrzése mellett, ezt bizonyítják azok a támogatások, amelyekről a kabinet már hónapokkal ezelőtt döntött és amelyekről Lázár János többször egyeztetett és tájékoztatott. A szegedi főrabbi erre úgy reagált, hogy nem tudja, milyen pénzről lehet szó, mert a felújítási tárgyalásokon összegekig még nem jutottak. Szerinte Lázár János pontosan tudja, hogy a zsinagóga felújítási ügyben nem a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), hanem a Szegedi Zsidó Hitközség a tárgyalópartner. Furcsának nevezte, hogy a miniszter a “Mazsihisz belső vitáira hivatkozva hárít” és a zsidó közösségek vezetőit teszi felelőssé azért, hogy hat sikertelen korábbi pályázat után most sem tudni, mikor és mennyi állami támogatással lehet megkezdeni a zsinagóga felújítását. A Népszava szerdán írt arról, hogy életveszélyessé vált a szegedi új zsinagóga, ezért november 15-én bezárják. A lap szerint az életveszély megszüntetése 3-400 millió forintba, a teljes felújítás pedig kétmilliárd forintba kerülne. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk