Népszava: 10 millió eltűnt a vörösiszap-adományokból


A 2010-ben történt kolontári vörösiszapömlés után az iskolás gyermekek között szervezett “százforintos” adománygyűjtő akcióban befolyt összeg egy része nem jutott el a támogatottakhoz – írta a Népszava. A lap szerdai számában az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által megjelölt források adataira hivatkozva írták: a százforintos gyűjtőakció során 73 millió forint gyűlt össze. A vörösiszap által elöntött házakban 212 gyermek lakott, az érintett három településen rajtuk kívül további 1387 gyermek él. Azok gyermekek, akiknek az otthonába betört az iszap, 230 000 forint támogatásban részesültek. A többi devecseri, kolontári és somlóvásárhelyi gyermek (akiknek otthonát nem öntötte el az iszap) személyenként 10 ezer forint támogatásban részesült – idézte a források alapján a lap. A cikk összesítése szerint így összesen 62 millió 630 ezer forint adományt osztottak szét, szemben az összegyűjtött 73 millióval. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk