Mintegy 84 millió gyűlt össze – Jónak lenni jó!


Nagy összegű felajánlást tett a Demján Sándor Alapítvány a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában, amelyben vasárnap 18 óráig mintegy 84 millió forint gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet javára. Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Nemzetiségi, Külhoni és Kiemelt Projektek Főszerkesztőségének vezetője vasárnap, a kampány zárónapján az MTI-nek elmondta: a Demján Sándor Alapítvány felajánlotta, hogy a vasárnap este 22 óráig befolyt összeg felével támogatja az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját. Siklósi Beatrix kiemelte: az alapítvány célja az adománnyal a segítésen túl az, hogy serkentse az adakozókedvet és arra biztassa a magánszemélyek mellett a vállalatokat és cégeket is, hogy járuljanak hozzá a segélyszervezet munkáját támogató jótékonysági kampányhoz. A 1353-as adományvonalon hívásonként 250 forinttal lehet támogatni a segélyszervezet munkáját, és a mediaklikk.hujonaklennijo honlapon található, művészek és sportolók által felajánlott tárgyak között Kékedi László fafaragó alkotása, Huszti Péter cilindere, Zoltán Erika két dedikált bakelit lemeze és Kassai Viktor labdarúgó-játékvezető dedikált meze vár gazdára. Emellett három tárgyra licitálhatnak az érdeklődők vasárnap 22 óráig. A Herendi Porcelánmanufaktúra kézi festéssel díszített táljára, amelyen Kovács Koko István és Bud Spencer aláírása szerepel, Tim Howard több mint százszoros amerikai válogatott labdarúgó mezére, valamint Bud Spencer olasz színművész két darab eredeti csuklóvédőjére, amelyet a Zsoldoskatona című vígjátékban használt. A Herendi tál licitje 500 ezer, a mez és a csuklóvédő licitje 200-200 ezer forintról indult. A közmédia harmadik alkalommal indított gyűjtést: 2012-ben a Böjte Csaba szerzetes alapította Dévai Szent Ferenc Alapítványt mintegy 100 millió forinttal, tavaly pedig a Katolikus Karitászt csaknem 120 millió forinttal sikerült támogatni a befolyt adományokból. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk