Nagyszabású hadijátékkal emlékeznek az 1849-es csatára


Több nemzet katonái, lovas huszárok és dragonyosok csapnak össze az ország egyik legjelentősebb és legnagyobb létszámú hadijátékán, mellyel az 1849-es csatára emlékeznek Szolnokon szombaton. Az eseményt immár tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a Tisza-parti megyeszékhelyen – tájékoztatta az MTI-t a város önkormányzatának sajtóreferense. Gyuricska Éva emlékeztetett rá: 1849. március 5-én a szolnoki csata volt a dicsőséges tavaszi hadjárat nyitánya. Az ütközetet ezúttal is az évfordulóhoz legközelebbi hétvégén rendezi meg a Jászkun Magyar Királyi Honvédkultúra Alapítvány és az Aba-Novák Kulturális Központ – tette hozzá. A részletekről szólva kifejtette: a program 14 órakor, a Szabadság téren, a csata emlékművének megkoszorúzásával kezdődik, majd a Wisoczki József tábornok és a lengyel légió hőseinek emlékére állított tábla előtti főhajtással folytatódik a Lengyel Légió utcában. Ezután a Tisza-parton néz egymással farkasszemet csaknem 200 hagyományőrző. A rendezvény – melyet Kedves Gyula ezredes, hadtörténész kommentál és Roman Kowalski lengyel nagykövet is megtekint – az eredeti csatához hasonlóan több nemzet katonáit vonultatja fel. Idén is érkeznek csapatok Csehországból és Magyarország szinte minden tájáról: Kecskemétről, Tápióbicskéről, Veresegyházáról, Szegedről, Vácról, Zalaegerszegről, Békéscsabáról, Dabasról és Budapestről. A látványról hat ágyú, puskák és pisztolyok tüze, lovasroham és kardos ütközetek gondoskodnak. A szóvivő az újdonságok között említette, hogy szombaton 17 lovas huszár és dragonyos vesz részt a csatában, mely több mint duplája a korábbi esztendők hadijátékain látottaknak. Gyuricska Éva jelezte: az esemény megtekintését kényelmesebbé teszi a nemrégiben átadott új Tisza-parti sétány folyó felőli lépcsősora is, mely mintegy 1500 érdeklődőnek ad helyet. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk