Gábor Áron-díj a székelyudvarhelyi Székelyföldi Stúdiónak


A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága Gábor Áron-díjat adományoz a székelyudvarhelyi Székelyföldi Stúdiónak. Az önállóan működő, a magyar közszolgálati televíziókban önálló műsorral, illetve tudósításokkal, riportokkal és beszélgetésekkel folyamatosan jelen lévő médiacsapat „… Székelyföld jelenének és múltjának kifogástalan szakmaisággal éveken keresztül végzett népszerűsítéséért, a székelyek autonómiaküzdelmének hiteles megismertetéséért, a székely önismeret elmélyítéséért, és a székely közösségi tudat megerősítéséért” részesül az elismerésbe. A televíziónézők által jobbára Száva Enikő műsorvezetővel azonosított televíziós műhely egyebek mellett a Székely kapu című magazinműsorral vált népszerűvé. Az alig tizenkét fős udvarhelyi csapat Jakab Endre stúdióvezető irányításával és a hozzájuk csatlakozó tudósítói hálózattal egyetemben már a kezdetektől, a 2001-es indulástól vállalta Székelyföld egységes, átfogó megjelenítését a magyar médiában. A díj ünnepélyes átadására, a hagyományoknak megfelelően a Székely Szabadság Napjának előestjén, március 9-én, 18 órától a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében kerül sor. A Székely Nemzeti Tanács a Gábor Áron-díjat 2008 februárjában alapította, évente ítéli oda Székelyföld területi autonómiájának megvalósításáért kifejtett áldozatos munka elismeréseként olyan, bel- vagy külföldön élő egyéniség, csoportosulás, szervezet vagy intézmény számára, aki (amely) kiemelkedő érdemeket szerzett a Székely Nép önrendelkezése, Székelyföld autonómiájáért folyó küzdelemben. A korábbi években olyan neves személyiségek, intézmények kaptak Gábor Áron-díjat, mint Kövér László az Országgyűlés elnöke, Bernard Le Calloc’h francia földrajztudós, Egyed Ákos és Páll-Antal Sándor akadémikusok, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének magyar delegációja, vagy a Csíki Székely Múzeum. Székely Nemzeti Tanács Sajtószolgálata Sepsiszentgyörgy, 2015. március 3.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk