Átadták a Radnóti Miklós antirasszista díjat


Átadták a Radnóti Miklós költőről elnevezett antirasszista díjat hétfőn Budapesten. A kitüntetést a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) 2000-ben alapította. Radnóti-díjat kapott Borszéki Gyula XIII. kerületi alpolgármester, Fischer Ádám karmester, Galkó Balázs színművész, Holopné Schramek Kornélia XIII. kerületi alpolgármester, Janisch Attila filmrendező, Komássy Gyula, a MEASZ felügyelőbizottságának elnöke, Koncz Zsuzsa előadóművész, Konrád György író, id. Lasz György rendőrségi és biztonságpolitikai szakértő (posztumusz), a Szegő Tamás Díj Alapítvány, Szerényi Jánosné, a MEASZ alelnöke, a szombathelyi zsidó hitközség, Szunyogh Szabolcs újságíró, Ungvári Tamás irodalomtörténész, műfordító, egyetemi tanár és Vitray Tamás újságíró. Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke nyitóbeszédében azt mondta: a nemzetközi antirasszista világnaphoz kötődő díj idén tizenöt éves, eddig csaknem kétszáznegyvenen kapták meg. Fischer Ádám beszédében hangsúlyozta: neki Radnóti Miklós egy jelkép, annak a jelképe, hogy az ember szereti az otthonát. Tragikus sorsnak nevezte azt, ha valakit arra kényszerítenek, hogy elhagyja a hazáját, akár azért, mert életveszélyben van, akár mert a gyermekei számára reménytelennek érzi a jövőt. Úgy fogalmazott: aljasság, hogy ezeket az embereket kriminalizálják, börtönbe zárják, és “járványszerűen védekeznek ellenük”. Főleg akkor aljasság, amikor populista és demagóg politikusok így akarnak szavazatokat szerezni – jelentette ki. A közreadott sajtóanyag szerint olyan személyiségek, közösségek részesülhetnek a Radnóti Miklós antirasszista díjaban, akik, illetve amelyek “kiállásukkal, példamutató cselekedetükkel hitet tesznek az antirasszizmus eszméje mellett”. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk