Akadályozzák a román ortodox egyház székelyföldi szállodaszerzését


A romániai alkotmánybíróság úgy ítélte meg, az ortodox egyháznak adományozott kovásznai szálloda ügyében pereskedő személyek nem bizonyították egyértelműen, hogy a szálloda átadásával sérült az érdekük, ezért érdemi döntés nélkül visszautalta az ügyet a brassói táblabíróságra – írta Gazda Zoltán, a pereskedők egyike pénteken kiadott közleményében. A Sepsiszéki Székely Tanács elnöki tisztségét is betöltő Gazda Zoltán közölte, a pereskedők a brassói táblabíróságon próbálják bizonyítani érdekeltségüket és jogsérelmüket, de emellett a nép ügyvédjéhez (az ombudsman romániai megfelelője) és az Emberi Jogok Európai Bíróságához is folyamodnak az ügyben. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére húsz háromszéki személy indított pert a román állam ellen, amiért az 2013 karácsonyán sürgősségi kormányrendelettel az ortodox egyháznak adományozott egy 89 szobás szállodát a székelyföldi Kovászna fürdővárosban. A Fenyő Szálló korábban az állami protokollalap tulajdonában volt. A kormány “a román nép nemzeti identitásának megőrzésében lényegbevágó szerepet játszó Román Ortodox Egyház támogatásának erkölcsi parancsára” hivatkozott a kormányrendeletben. A panaszosok azt tartották felháborítónak, hogy miközben a történelmi magyar egyházak a kommunista hatalom által államosított ingatlanaikat sem kapták maradéktalanul vissza, a kormány székelyföldi szállodaadománnyal ajándékozta meg az ortodox egyházat, amelynek hívei Kovásznán a lakosság harmadrészét teszik ki. Az üggyel az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot is megkeresték, amely 2014 novemberében véleményezte a kormányrendeletet. Az akkori véleményezés – a testület elnökének nyilatkozata szerint – megállapította a diszkriminációt. A panaszosok azonban úgy vélték, hogy a tanács véleményezése nem egyértelmű, ezért ezt a határozatot is megtámadták a bukaresti táblabíróságon. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk