Erdélyi lutheránus ifjúsági találkozó kezdődött Gyimesközéplokon


Európának önmaga számára is tisztáznia kell identitásának alapjait, amelyek között a keresztény hagyományok is fontos helyet foglalnak el – jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a gyimesközéploki II. erdélyi lutheránus ifjúsági találkozón. Az RMDSZ szerdai hírlevele szerint a csaknem négyszáz, részben Románia határain túlról érkezett magyar fiatal részvételével kedden kezdődött találkozó központi témája idén a határok kérdése. Kelemen Hunor az esemény megnyitóján beszélt az európai identitásról. “Európaiakként elmulasztottuk az elmúlt évtizedben tisztázni, elsősorban önmagunk számára azt, hogy mi is az identitásunk alapja, melyek azok a közös vonások, amelyek összetartanak, egyetlen európai közösséggé kovácsolnak bennünket. Ilyen értelemben a demokratikus értékek és a szabadság mellett előkelő helyet foglal el a kereszténység, pontosabb kultúrtörténeti és vallástörténeti megfogalmazásban: Európa görög-zsidó-keresztény gyökerei” – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Úgy vélte: ennek az egyértelmű megfogalmazásnak a hiánya az Európai Unió alkotmányos szerződésében olyan mulasztás, amelyet nehezen lehet helyrehozni. Kelemen Hunor szerint ezért is szükség van azokra a gondolkodó fiatalokra, akik idővel hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az alapvető kérdésekben jelenleg tétovázó Európa megtalálja a megfelelő útirányt. Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök beszédében úgy fogalmazott: a gyimesközéploki keresztény ifjúsági találkozó az evangélikus egyházi munka “lelki olimpiája”, hiszen a fiatalok ebben a szellemiségben próbálnak maradandót alkotni, kincset átadni. Ennek a szándéknak a következtében tágulhatnak és szélesedhetnek ki azok a határok, amelyek jelenleg elválasztják a különböző európai térségek magyar fiataljait. “Munkánk a falak lebontása, de ugyanakkor az építkezés is, hiszen új lelki építményeket kell felhúznunk, amelyek következtében más lesz életünk, hétköznapjaink tartalma” – jelentette ki a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház vezetője. A gyimesközéploki eseményen a fiatalokat köszöntötte Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke és Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is – tájékoztatott az RMDSZ hírlevele. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk