Vásárhelyi Forgatag: Nyilatkoztak a főszervezők


Marosvásárhelyen a Kultúrpalota nagytermében rendezett megnyitóval szerda este hivatalosan is kezdetét vette a harmadízben megrendezett Vásárhelyi Forgatag. Az ünnepséget követően a rendezvény mindkét főszervezője elégedetten fogalmazott. „Köszönöm a szervezőcsapatnak a hihetetlen munkáért, köszönöm a támogatóknak és Magyarország Kormányának. Nélkülük ma biztos nem tartanánk itt. Közös erővel sikerült ezt elérnünk. Bízzunk magunkban, hogy ha ez sikerült, minden sikerülhet!“ – írta Facebook-oldalán Portik Vilmos.

„A Forgataggal a vásárhelyi közösség évről-évre bizonyít. Először is azt, hogy képes összefogni, hogy közösségünk sokszínű és összetartó amikor az ügy megkívánja. Ez az összefogás adja a közösségünk erejét“ – fogalmazott Soós Zoltán. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk