Jelentős forgalmirend-változás az Aranykakasnál


Kedd óta módosult a forgalmirend az Aranykakas előtti útkereszteződésben. A gépkocsi-közlekedést immár nem jelzőlámpák irányítják, ehelyett körforgalom hivatott az áthaladást segíteni. Eltűnt a kis növénysziget, helyére aszfalt került, és már a szemafornak is hűlt helye. Az átjárókat arrább költöztették, szerda reggelre a régiek helyén már a csíkokat is eltüntették, így a gyalogosoknak oda kell majd figyelniük, hogy a ne a régen megszokott helyeken próbáljanak átkelni, mert balesetveszélyes.

Egy motoros és több autós ismerkedik az új helyzettel
Az Aranykakas előtti körforgalom kialakítása vélhetően javítja majd a reggeli csúcsforgalomban autózók közérzetét, ezt az iskolakezdéstől tapasztalhatják meg majd a legtöbben, amikor a torlódás miatt kialakult gépkocsisor gyakran átért a hídon, az Egyesülés negyedig. A Városháza korábban három körforgalom kialakítását ígérte a Cuza Voda utcában. A Szabadság utcánál, valamint az Aranykakasnál már elkészült, az elképzelések szerint hasonló módon oldanák meg az áthaladást a Sportcsarnok előtti Mátyás király téren is. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk