Püspöki szóbeli intés a kolozsvári Farkas utcai református templomban tartott divatbemutató miatt


Szóbeli intésben részesítette Kató Béla püspök a Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközség elnökségét, amiért lehetővé tette, hogy november 13-án divatbemutatót tartsanak a kolozsvári Farkas utcai református templomban – közölte szerdán honlapján az Erdélyi Református Egyházkerület. A templomi divatbemutató élénk vitát váltott ki a kolozsvári magyar közéletben, sokan megbotránkozásuknak adtak hangot, de pártolói is akadtak a rendezvénynek és az azt engedélyező egyházközségi elnökségnek. Az egyházkerület közleménye szerint hétfőn Kató Béla püspök jelenlétében vitatta meg az egyházközség presbitériuma a történteket. A püspök úgy vélekedett, hogy az egyházközség elnöksége nem volt eléggé körültekintő, amikor beengedte a divatbemutatót a templomba. Az egyházközség elnöksége nyilvánosan kért bocsánatot a presbitériumtól, amiért a testület megkérdezése nélkül döntött a rendezvény befogadásáról. Kató Béla elmondta, hogy az egyház nem szabályozta, hogy mit lehet a templomba beengedni, hanem a presbitériumokra bízta ennek elbírálását. Hozzátette, a presbitérium elfogadhatja az elnökség bocsánatkérését, vagy feljelentést tehet az egyházmegye fegyelmi bizottságánál. A presbiterek közül senki nem szavazott a fegyelmi eljárás beindítása mellett, a presbitérium egyhangúlag elfogadta az elnökség bocsánatkérését, valamint azt, hogy amennyiben nem istentiszteleti alkalomra kérik a templomot helyszínként, az elnökségnek ki kell kérnie a presbitérium véleményét az adott eseményről. A felújított Farkas utcai templomban az ifjúsági főváros programsorozatába illeszkedő ZAIN-Design Expressions című rendezvény keretében tartottak november 13-án este divatbemutatót. Két fiatal tervező, Ovidiu Pop és Irina Voinea őszi-téli kollekcióját mutatták be mintegy 450 érdeklődő jelenlétében. Az eseményhez a zongorán kísért Simona Baltog szoprán áriái biztosítottak zenei aláfestést. A református gyülekezet képviselői azt követően járultak hozzá a rendezvény megszervezéséhez, hogy előzetesen megtekintették a bemutatandó ruhakollekciókat. Az egyházközség elnöksége már korábban is elnézést kért mindazoktól, akiket az esemény sértett, megbotránkoztatott. Közölte: a Farkas utcai templom évek óta nem csak istentiszteletek, gyülekezeti alkalmak színtere, hanem Kolozsvár kulturális életének egyik meghatározó helyszíne. Azt is megemlítette, hogy a templomfelújításra elnyert európai uniós támogatás pályázatában vállalták, hogy teret biztosítanak különböző kulturális rendezvények számára. A hatvan méter hosszú, 19 méter magas belső boltozatú Farkas utcai református templomot Délkelet-Európa legnagyobb egyhajós gótikus csarnoktemplomaként tartják számon. Építését Mátyás király rendelte el 1486-ban. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk