Ezentúl csak így lehet taxizni – szigorított feltételek


Szigorították a taxizás feltételeit rögzítő jogszabályt, az utasok biztonsága érdekében. Azon túl, hogy a gépkocsivezetőnek, valamint a cég menedzserének nincs priusza, a büntetlenségi bizonyítványuknak ezentúl tételesen is tartalmaznia kell, hogy nem követtek el közlekedési kihágást, testi sértést és szexuális bűncselekményeket, nem fogyasztottak kábítószert és nem vettek részt a drog-, valamint emberkereskedelemben, illetve köz- vagy magánvagyon elleni támadásban.

A szakmai bizonyítványt tíz évre állítják ki, megszerzéséhez középiskolai végzettség szükséges, érettségi bizonyítvány nem, valamint részvétel a szakmai tanfolyamon, amelyet vizsgával kell abszolválni. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk