Közéleti csörte a marosvásárhelyi vár felújítása kapcsán


Szakszerűtlenül, átgondolatlan terv alapján újítja fel a várat a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, állítja a megyei múzeum igazgatója. Lassan véget ér a vár felújítása, de még homályos az épületegyüttes rendeltetése. A polgármesteri hivatalnak egyelőre nincs hosszútávú stratégiája, alkalmi nyilatkozatokkal és ötletszerű elképzelésekkel pótolják ezt. Szakmai hátteret a Maros Megyei Múzeum tudna biztosítani, de egyelőre nincs szerves együttműködés a két intézmény között. Az érvényben levő szerződés szerint az év végéig be kell fejezni a munkálatokat, de ha ez sikerül is, a vár, szakértelem hiányában, továbbra sem körvonalazódik a város turisztikai stratégiájában. A helyzet jelenlegi állásáról Soós Zoltánnal, a Maros Megyei Múzeum igazgatójával készített interjút az RMDSZ Maros megyei szervezetének sajtóirodája. – Mikor kezdődtek el a felújítási munkálatok? – A felújítási munkálatok gyakorlatilag 2012-ben kezdődtek, miután a városháza megnyert egy európai uniós pályázatot erre a célra. Ezzel egy hosszú, több éves, mondhatni először 1999-ben fölvetett projekt ért be. A terv még Fodor Imre idején volt megrendelve, 2008-2009-ben lett véglegesítve, majd leadva, az érdemi munka pedig 2012-től indult meg. A tervek szerint 2013 novemberében kellett volna befejezni a munkálatokat. Ezt nem sikerült tartani, sőt a 2014 augusztusára tolt határidőt sem. A legtöbb probléma, ami mai napig hatással van a kivitelezésre, a terv gyengeségéből és átgondolatlanságából adódik. Kihagy több olyan fontos részletet, amit a törvény egyébként előír. Gondolok itt a különböző tanulmányokra, amiket el kellett volna végezni, kezdve a régészettől a falkutatásokig. Ezek nélkül nem lehet műemléket felújítani.

Fotó: maszol
– A felújítási folyamatba a Maros Megyei Múzeum mikor csöppent bele? – Maga a vár feltárási munkálatait, kutatását 1999-ben kezdtük, miután valamilyen szinten tanácsot kértek tőlünk. Viszont nem rendeltek meg egyetlenegy tanulmányt sem, azt lehet mondani mai napig azok alapján dolgoznak, amit mi átadtunk jószántunkból. Szerződéssel 2012-ben léptünk be a felújítás folyamatába, ugyanis a törvény kötelezte a polgármesteri hivatalt, hogy elvégeztesse a régészeti feltárásokat. A törvény nélkül valószínűleg ez nem történt volna meg, egy csomó kulturális és a magyarság történelmére vonatkozó jelentős adat megsemmisült volna. A régészeti feltárások során ugyanis rengeteg új információ tárult elénk. – Mi került felszínre a régészeti feltárások során? – A város múltjához új információkkal szolgált: az egykori ferences kolostor épületegyüttese. A város első írásos említése 1323-ból való, de kiderült, hogy már az 1280-as évekből vannak olyan nyomok, amelyek egyértelműen a vár területének a használatára utalnak.
Fotó: bzi
Valószínűleg itt egy királyi vagy vajdai udvarház állt, és ezt vették át a ferencesek. A nagy fordulópontot a Zsigmond-kor eleje jelenti, ugyanis ekkor kezdődnek el a nagy átalakítások, megépült a ma is álló templomépület, ami az egykori ferenceskolostor temploma volt, mellé pedig a kolostorépület. Az 1480-as években, Báthori István erdélyi vajda idején, erődítik az épületegyüttest. A 21. századra a kolostorból nagyon kevés maradt fenn, a gótikus és a káptalan terem egy része, a torony, tehát néhány apró részlet. Sikerült kiharcolnunk, hogy a kolostor külső fala, körülbelül egy másfél méter magas téglakerítés gyanánt szolgáljon majd, hogy az egyház területét valamennyire elkerítsük. Továbbá, nagyon jelentősek a korai falépületek, amelyeket a kolostor mellett tártunk fel. Jónéhány 17-18. századi polgárház került a felszínre. Ezek közül az egyik legjelentősebb a Kornis ház, ami a régi istálló környezetében állt, de ezenkívül több lakóháznak a romjait is feltártuk. Ugyanilyen fontosnak tartom azt az épületet, ahol a múzeumnak van a történelmi és régészeti részlege, az egykori sorozóközpontot, és a feltárt 17. századi Városházát, ami nagy meglepetés volt számunkra is. Gazdag múlt tárult fel, kérdés, hogy hogyan mutatjuk be, hogyan ismertetjük meg.
Fotó: radiomures
– Vannak-e elképzelések a vár rendeltetését illetően? – A városházának egyelőre nincsenek elképzelései, stratégiái is minimálisak. Én többször is nyilatkoztam, hogy nagyon szívesen együttdolgozunk a városházával, dolgozzunk ki egy közös turisztikai stratégiát, amennyiben erre valós igény mutatkozik részükről. Egyelőre az egyetlen megfogalmazódott igény, hogy a polgármesternek kell a múzeum épülete. – Ezek szerint a múzeum és a polgármesteri hivatal között nem zökkenőmentes a kapcsolat. Milyen problémák jelentkeztek? – A leggyakoribb probléma az, hogy a szakmai javaslatainkat nem veszik figyelembe. Nem tudom elképzelni, hogy hova fogunk kerülni, de mi nyitottak vagyunk arra, hogy legyen egy hatékony együttműködés közöttünk. Természetesen, ha nem sikerül egy pozitív légkört kiépíteni és úgy dolgozni, akkor nem vállaljuk mi sem, hogy együttműködjünk a városházával. Nagyon jó lett volna az egyházzal is megegyezni, de sajnos felőlük sincs elég nyitottság. – A múzeumnak van turisztikai elképzelése a vár rendeltetésével kapcsolatban. Hogyan néz ki? – Minden attól függ, hogy sikerül-e tárgyalni a városházával. A mi elképzeléseink szerint lenne egy bástya, amely a város történetét mutatja be, egy másik pedig a kolostor történetét ismerteti. Különféle sétákkal bemutatnánk a 17. századi városból azokat a házakat, amelyeket helyreállítanánk, nyilván amennyiben fordít erre pénzt a városháza. Emellett a Szabók és a Mészárosok bástyájában színházi tevékenységek folynának, a Szűcsök bástyájában pedig különféle kiállítások. Azt még nem tudjuk, hogy az istállónak végülis házasságkötő terem lesz-e a rendeltetése vagy sem. Ezt jelentősen befolyásolja majd az, hogy mennyire lesz erős a várnak a turisztikai kihasználtsága. Nyilván nagyon fontos lenne bevonni a turisztikai stratégiába a református egyházat is, hiszen a vártemplom iránt mindig nagy az érdeklődés, de sajnos egyelőre állandó jelleggel nem látogatható. A toronynak a megnyitása rengeteg turistát vonzana. De, amint mondtam, egyelőre felőlük sincs nyitottság. – Jelenleg milyen stádiumban van a felújítás? – A felújítás már elég előrehaladott állapotban van, ellehet mondani, hogy az eredeti versenytárgyalás alapján az idén lezárulnak a munkálatok, de egy csomó részlet még kidolgozatlan. A külső festések, berendezések, bútorok mind hiányoznak. Ez megint egy olyan eset, amely alapos, körültekintő munkát igényelne, és amihez szakemberekre van szükség. A múzeum garantálná, hogy korhű, valamilyen koncepcióra épülő berendezés kerüljön az épületbe, de ha a városháza nem hajlandó együttműködni, akkor nem tudunk ebben szerepet vállalni. Az igazság az, hogy a tartalommal való feltöltés még mindig nem létezik, a városházának nincs stratégiája arra vonatkozóan, hogy mire használja a várat. Egyelőre ott tartunk, hogy elfog készülni az épületegyüttes, és akkor majd valamivel megtöltjük, de még nem tudjuk, hogy mi lesz az. RMDSZ Maros megyei szervezet | Sajtóiroda

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk