Félreérthető román népszokás: csak ne a miénket vigyék el!


Képünk illusztráció


Két máramarosi fiatal ellen minősített lopás gyanúja miatt indított kivizsgálást a rendőrség, miután a Szurdok községhez (Strâmtura) tartozó Glód (Glod) faluban vízkeresztkor leszerelték egy helyi lakos kapuját és pár száz méterrel messzebb vitték a házától.

Florina Meteş, a Máramarosi rendőr-felügyelőség szóvivője szerint a 14 és 16 éves fiatalok eltulajdonították egy helybéli asszony bejárati kapuját.

“A két Glód falusi fiatalt, akik eltulajdonították a kaput, beazonosították és minősített lopás gyanúja miatt kivizsgálás indult ellenük” – mondta a szóvivő.

“Ez egy nagyon régi hagyomány, ami vízkeresztkor történik, hogy a házasságról kicsit lekésett lányok kapuját ellopják a falubeli legények és valamennyivel arrébb helyezik, ezzel is jelezve, hogy a lánynak férjhez kellene már mennie. A két fiatal esetében tévedés történt, olyan háztól vitték el a kaput, ahol nem volt hajadon lány, és biztos nem akarták megkárosítani a családot. Sajnos, az asszony feljelentést tett a rendőrségen, nevükre pedig bűnügyi dossziét nyitottak. Azt hiszem, kicsit túllőtt a célon az illető személy, több humorérzékkel kellett volna reagálnia az esetre” – mondta Ioan Pasăre, a község polgármestere.


survey solution

Az elöljáró elmondta, a község három falujában a helyiek próbálják megőrizni és továbbadni a népi hagyományokat, az önkormányzat pedig igyekszik támogatni minden olyan eseményt, amely a több száz éves hagyományokat eleveníti fel.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk