Iskolaünnep kezdődött a Bernádyban


Fotó: Népújság


Bernády Napok néven első alkalommal kezdődött iskolaünnep a városépítő polgármesterről elnevezett marosvásárhelyi tanintézetben.

„Dr. Bernády György idején öt elemi iskola, polgári iskola, leánygimnázium, felsőkereskedelmi iskola épült a városban“ – emlékeztetett a rendezvénysorozat hétfői, ünnepélyes megnyitóján Kupán Edit igazgató. „Bernády tevékenységében mindig első helyen szerepelt az iskola. Büszke lenne most rátok“ – mondta a diákoknak ugyancsak a megnyitón a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumi alelnöke, Nagy Miklós Kund.

A mai Dr. Bernády György Általános Iskola 1907-ben épült, eredetileg 1-es, majd sokáig 2-es számú iskola néven ismertük. Az egykori polgármester 153 évvel ezelőtt, éppen április 10-én született, ez adta az ötletet, hogy ebben az időszakban tartsák a három napos rendezvénysorozatot, amelybe az iskola valamennyi diákja bekapcsolódik.

  • a Népújság jelentése alapján
Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk