Több mint ötszáz program a Kolozsvári Magyar Napokon


Több mint ötszáz programmal várja a közönséget a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénye, amelyet augusztus 14. és 21. között tartanak Kolozsvár várossá nyilvánításának 700. évfordulója jegyében.

Gergely Balázs főszervező a Kolozsvári Magyar Napokról tartott pénteki sajtótájékoztatón elmondta: a rendezvénysorozat költségvetésének több mint 50 százaléka helyi, erdélyi és Kárpát-medencei vállalkozóktól gyűlik össze, akik támogatásukkal jelzik, hogy fontos eseménnyé vált a hét évvel ezelőtt indított fesztivál. A költségvetés mintegy 20-20 százalékát adja a magyar állami, illetve a kolozsvári helyi és megyei önkormányzati támogatás.

Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere hangsúlyozta, hogy hét évvel ezelőtt a rendezvénynek még nem volt kihívója az erdélyi városban, de idén májustól augusztus végéig rendkívül gazdaggá vált a kolozsvári fesztiválkínálat. Az alpolgármester szerint ennek ellenére is a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénye – minőségi programjainak köszönhetően – meg tudta őrizni sajátos arculatát, és most már nemcsak kolozsvári, hanem erdélyi és Kárpát-medencei magyar családokat is képes megszólítani.

Szabó Lilla, a magyar napok programigazgatója közölte, hogy hét fő tematikára bontották a több mint ötszáz programot, így lesznek gasztronómiai és borászati bemutatók, családi és gyermekprogramok, filmhez és színházhoz, irodalomhoz, sporthoz és vizuális művészetekhez kapcsolódó programok, valamint klasszikus és könnyűzenei koncertek.

Augusztus 19-én ünneplik meg Kolozsvár várossá nyilvánításának 700. évfordulóját. Lesz egy várostörténeti kiállítás, de ezen a napon 700 üveg pezsgőt is bontanak. A közönség Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját nézheti meg, majd az estet egy háromdimenziós vetítés zárja, amely a Szent Mihály-plébániatemplom homlokzatán lesz látható. Ennek alkotója Bordos Zsolt erdélyi születésű, architekturális vetítéssel foglalkozó művész.

Péntek este a magyar napok felvezető rendezvényeként megnyitották a magyar olimpiai udvart, ahol a következő két hétben követni lehet a magyar sportolók szereplését a Rio de Janeiró-i nyári olimpiai játékokon.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk