Van pénz, lesz autópályánk! Folytatódhat a munka a Marosvásárhelyhez közeli szakaszokon


Folytatódhat az észak-erdélyi autópálya építése a Marosvásárhely és Aranyosgyéres közötti, de Gyalu és Magyarnádas közötti szakaszon is, a kormány ugyanis fizetett az itt végzett munkálatok kivitelezőinek.

Az Economica internetes gazdasági újság kedden összesítette és ismertette a kormány által az elmúlt év utolsó napjaiban eszközölt kifizetéseket. Eszerint a Nyárádtő és Marosugra között dolgozó Strabag 18,13 millió lejt kapott, a Marosugra és Radnót közötti építkezéssel megbízott Astaldinak 12,87 millió lejt utaltak, míg a Radnótot és Maroskecét összekötő pályaszakasz kivitelezéséért felelő Geiger vállalatnak kb. 10 millió lejt juttattak. A Gyalu és Magyarnádas közötti részt kivitelező UMB Spedition ugyanakkor csaknem 13 millió lejt kapott.

A kormány amúgy valamivel több mint 1 milliárd lejt (kb. 230 millió eurónak megfelelő összeget) fizetett ki december 29-én és 30-án, ez az elmúlt évben autópálya-építésre szánt költségvetési tétel mintegy harmada. A pénz legjelentősebb része a Tirrena Scavi céget illette, amely az észak-erdélyi és dél-erdélyi autópályát Torda és Szászsebes között összekötő, A10-es sztráda harmadik szakaszán dolgozott. Az olaszok kb. 100 millió lejt zsebeltek be. A negyedik szakaszért felelő Porr társaságot 44,86 millió lej illette, míg az első szakasz kivitelezői jogát elnyert Pizzarotti 41,53 millió lejt kapott. Lényegesen kevesebb pénz jutott ugyanakkor a második szakaszon dolgozó Aktor-Euro Costructnak, amely a jelek szerint nem tudott ugyanolyan mértékben haladni a munkával, mint a többiek, itt a kivitelezés ellenértékét 17,92 millió lejben állapították meg.

A dél-erdélyi autópálya Lugos és Déva közötti részének harmadik szakaszát építő Comsa gazdasági társaságnak 44 millió lejt utaltak, míg a negyedik szakaszon megvalósult munkáért a Tehnostrade-UMB 9,05 millió lejt inkasszált.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk