Nem jók a magyar fiatalok rendőrnek Romániában  
mediatica.ro
  2010. szeptember 03., péntek GaGa Live  
  Hírek

RSS
RSS

Add
to Google



Hírlevél
 
2010. február 08., hétfõ

Újra Csángó bál volt Budapesten

Tizennegyedik alkalommal rendezték meg a Csángó bált Budapesten. A hajnalig tartó programot táncház, énektanítás és kiállítások tették még színesebbé.

A budapesti bálra évről évre több tucat gyimesi és moldvai csángó hagyományőrzőt hívnak meg. A táncosok, zenészek és énekesek segítségével bepillantást nyerhetünk ebbe az archaikus népi kultúrába, amely eredeti közegében immár utolsó pillanatait éli a szakemberek szerint.

"A falusi közösségek megváltoztak, szétestek, és nagyon fontos, hogy a város magába fogadja ezt a kultúrát és az őrzését felvállalja, hiszen ezek olyan fantasztikus értékek, aminek az elpusztulása nagy vesztesége lenne az egész európai kultúrának" - mondta el Diószegi László rendező.

A bált megnyitó Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke felidézte a csángók sok évtizedes üldöztetését és az elnyomás enyhülésének lassú folyamatát: "Ma már körülbelül ezer gyermek vesz részt közel húsz településen iskolai vagy azon kívüli magyar nyelvoktatásban, ne felejtsük azonban, hogy ez körülbelül csak egy tizede annak a tízezer moldvai tanulónak, akik valamilyen szinten még mindig beszélik a magyar nyelvet" - jegyezte meg az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke.

A bál díszvendége Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató volt, aki az archaikus népi imádságok gyűjtésével, rendszerezésével és feldolgozásával vált világhírű tudóssá. A színpadi műsor is az ő munkásságára épült. A bálon megjelent az Egyesült Államok új magyarországi nagykövete, Eleni Tsakopoulos Kounalakis.

Duna TV, Koncz Attila

2010. február 08., hétfõ , 12:30:59

További hírek:

Hatalmas káoszt okozott a havazás Bulgáriában
Kiválasztották az új európai uniós ökológiai logót
Magyar-román kutatási program indul a Maros és a Körösök völgyében
Csúcson a romániai munkanélküliség
Elővigyázatossági IMF-szerződésben reménykedik Románia
Egyezség született a Hargita megyei tisztségekről
KMKSZ: kisebbségi szempontból nyitott a helyzet Ukrajnában
Az UMDSZ elégedett a beregszászi választókörzet választási eredményeivel
Ukrajnai elnökválasztás: Janukovics győzött, előnye behozhatatlan
Hivatalos valutaárfolyamok: 2010. február 9.
Összezsugorodott a román autópiac
Visszaesett a román idegenforgalom
Ukrajnai elnökválasztás: Kárpátalja negatív részvételi rekordot döntött
„Hiánycikk” a magyar felirat a magyar többségű Csíkszeredában
Mindenki elhagyta a földrengés epicentrumát Haitin
Befagyott vízcső miatt vízzel telt meg a kirándulóhajó
ROBBANÁS AZ ERŐMŰBEN - Akár 50 halottja is lehet az erőmű-robbanásnak az Egyesült Államokban
A Dear John megelőzte az Avatart
Egymással szexeltek a 2. ligás Minerul Lupény futballistái? – FOTÓK!



Egyedi keresés
  web by czke | Ajánlom | Hírek a honlapodra | Chat | Stiri @ Mediatica | VideoNews | MP3 | Radio | eTV | (c) 2003-2010 mediatica.ro  

Ugrás ide

Játék
Hírek percről percre
Kérem kedvenc
zenémet

Mozgóképes hírek
Nyitólapnak
Kedvencekhez