Az Örmény Kultúra Napjai Marosvásárhelyen


Negyedik alkalommal szervezi meg az Örmény Kultúra Napjait a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület, október 11-én. Az Együttélési modellek a történelmi Erdélyben című tudományos konferencia célja: a történelmi Erdélyben létezett kisebbségi modellek, társadalmi berendezkedésük bemutatása, a közösségi jogok gyakorlásának lehetőségei az akkori államberendezkedésben. Dr. Garda Dezső, Dr. Pál Antal Sándor, Kálmán Attila, Spielmann Mihály és dr. Cornel Sigmirean történész-kutatók mutatják be az örmény, a székely, a szász, a zsidó és a román közösségeket, akik az első világháborúval bezárólag különleges státussal rendelkeztek a történelmi Erdélyben. A programot a közösségek kultúrköréből származó táncok, énekek, zenei előadások teszik színessé a Maros Művészegyüttes, Aszalos Enikő, Szőnyi Márta, Szakács Mária Magdolna, a Művészeti Líceum tanárai és Kecskés Ávéd Erika, a kolozsvári Gh. Dima zeneakadémia hallgatója közreműködésével. A rendezvény fővédnöke Dr. Turgyán Tamás, a Magyar Országgyűlés örmény szószólója. A konferencia október 11-én, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik a Kultúrpalota Kistermében. A belépés díjtalan, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. közlemény

Teherautó-felépítmény alkatrészek olcsón, kifogástalan minőségben. Marosvásárhelyről bárhova!

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk