Elárverezték Hitler festményét


Elárvereztek Németországban egy Adolf Hitlernek tulajdonított festményt a hét végén. A Müncheni anyakönyvi hivatal című akvarell 133 ezer euróért (több mint 40 millió forint) kelt el a nürnbergi Weidler aukciós ház szombati árverésén. Az alkotásért 12 érdeklődő licitált, ketten személyesen. A vásárló nem hozza nyilvánosságra a nevét – mondta Kathrin Weidler, az aukciós ház vezetője, hozzátéve, hogy a vártnál jóval nagyobb összegért értékesített kép valószínűleg a Közel-Keletre kerül. A náci vezetőnek tulajdonított festményt egy hesseni testvérpár bocsátotta árverésre. Az alkotás nagyapjuk hagyatékából származik, aki 1916-ban vásárolta a képet egy müncheni galériában. A képhez mellékelték az eredeti számlát, és egy később keletkezett levelet, amelyet állítólag Albert Bormann, Hitler személyi titkárságának vezetője írt az alkotás eredetisége iránt érdeklődő tulajdonosnak. A dokumentum szerint Bormann arról biztosította a tulajdonost, hogy az általa küldött másolatból ítélve “valóban a Führer egy alkotásáról van szó”. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a kép és a levél is hamisítvány – áll a Die Welt című lap online kiadásában megjelent összeállításában. A náci diktátor festőnek készült, és egy időben utcaképeket ábrázoló festményei eladásából élt. A müncheni központi művészettörténeti intézet (ZI) szakértője, Christian Fuhrmeister a Die Weltnek nyilatkozva kiemelte, hogy Hitler képeinek ugyan nincs különösebb művészi értéke, de az alkotó különleges jelentősége révén történelmi dokumentummá váltak, és van kereslet irántuk, ebből adódóan pedig hamisítványok is készülnek. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk