Lux-díjas az Ida


A lengyel Pawel Pawlikowski Ida című filmjének ítélték oda idén az Európai Parlament (EP) a Lux-díjat – közölte szerdán az EP sajtószolgálata. A díjjal az Európai Parlament olyan alkotásokra igyekszik felhívni a figyelmet, amelyek az európai értékekhez illeszkedő témákat dolgoznak fel és különösen foglalkoztatják a közvéleményt. A lengyel-dán koprodukcióban készült film egy árvaházban felnövő lengyel apácanövendékről szól, aki nem sokkal a zárdába való belépéséről meghozandó végső döntés előtt tudja meg azt, hogy zsidó származású. “Az Idának egész Európában sikerült megérintenie a nézőket. Ez is mutatja, hogy a mozinak továbbra is van szerepe a társadalmunkban” – fogalmazott a díj átvételekor a rendező. A Lux-díjra jelölt három döntős filmet az Európai Unió összes hivatalos nyelvén feliratozták, és minden tagállamban bemutatták. Idén az Ida az Osztályellenség című szlovén és a Lánybanda című francia filmet utasította maga mögé a döntőben. A Lux-díjra jelölt legjobb 10 film között még Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje is szerepelt, de a legjobb háromba a magyar filmet már nem választották be. A végső győztest az EP-képviselők szavazatai alapján választották ki, kedd éjfélig adhatták le voksaikat a politikusok. “Az európai mozikban elmesélt történetek révén jobban megérthetjük egymást és megerősíthetjük az összetartozás-érzést, túlléphetünk a határainkon” – gratulált a győztesnek Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke. Pawel Pawlowski filmje a hét végén elnyerte a legjobb filmnek járó Európai Filmdíjat és a legjobb európai filmnek járó közönségdíjat is. Az Európai Filmakadémia a rendezőnek ítélte oda a legjobb rendezőnek járó díjat is. Pawlikowski és Rebecca Lenkiewicz kapta a legjobb forgatókönyvírói elismerést, és a legjobb operatőr címet is az Ida operatőreinek, Lukasz Zalnak és Ryszard Lenczewskinek ítélte oda az Európai Filmakadémia (EFA). MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk