Oscar-díj: kényes kérdések az Oscar-beszédekben


A politika, a nemek közti egyenlőség és a homoszexualitás is szóba került a győztesek beszédében a vasárnapi hollywoodi 87. Oscar-díjátadó gálán. “Az Edward Snowden által kiszivárogtatott információk nem csupán a magánszféránkra, hanem az egész demokráciánkra nézve fenyegető mozzanatokat fednek fel” – mondta el beszédében Laura Poitras, az egész estés dokumentumfilmek mezőnyében diadalmaskodó Citizenfour egyik alkotója. “Amikor a mindannyiunkat érintő legfontosabb döntéseket titokban hozzák meg, elveszítjük a minket irányító hatalom feletti ellenőrzésünket” – állapította meg. ► OSCAR 2015 Interes scăzut pentru editia de anul acesta – 36,6 milioane de telespectatori Poitras beszéde után az est házigazdájaként tündöklő Neil Patrick Harris gyorsan arra emlékeztette a közönséget, hogy a film központi figurája bizonyos okokból nem tud részt venni a rendezvényen. Az oroszországi száműzetésbe kényszerült Snowdent támogatói hősnek, bírálói árulónak tartják. Az 55 esztendős Julianne Moore-t ötödször jelölték Oscarra, de most először vihette haza a szobrot a Still Alice című filmben nyújtott alakításáért. “Olvastam egy cikket arról, hogy ha az ember Oscart nyer, akkor akár öt évvel is tovább élhet. Nos, ha ez igaz, akkor nagyon szeretném megköszönni az akadémiának, a férjem ugyanis fiatalabb nálam” – mondta a színésznő.

Julianne Moore amerikai színésznő a sajtószobában tartott fotózáson, miután átvette a legjobb női főszereplő kategóriában odaítélt kitüntetést az Oscar-díjak átadási ünnepségén a Los Angeles-i Dolby Színházban 2015. február 22-én. Moore a Still Alice című filmben nyújtott alakításáért részesült az elismerésben. (MTI/EPA/Paul Buck)
Stephen Hawking Facebook-bejegyzésben gratulált a 33 éves brit Eddie Redmayne győzelméhez, aki az elméleti fizikus megformálásáért (A mindenség elmélete) vehette át a legjobb színésznek járó elismerést. “Szép munka, Eddie, nagyon büszke vagyok rád” – írta Hawking, aki korábban elmondta, Redmayne olyan élethűen jelenítette meg, hogy olykor azt hitte, saját magát látja a filmvásznon. Pawel Pawlikowski Ida című filmje nyerte el a legjobb idegen nyelvű film díját. A fekete-fehér dráma Lengyelország 10. Oscar-jelölt alkotása volt ebben a kategóriában, de ez lett az első, amely meg is kapta a díjat. Az előírt időkorlátot jócskán túllépő beszédében a rendező rámutatott annak iróniájára, hogy ő egy csendes, elmélkedő filmet készített “…most pedig itt vagyunk, a zaj és a figyelem epicentrumában. Ez fantasztikus. Az élet tele van meglepetésekkel.” A négy Oscar-díjjal, köztük a legjobb film és rendezés díjával jutalmazott Birdman, avagy a mellőzés meglepő ereje) című filmet jegyző Alejandro González Inárrituhoz spanyol nyelven is intéztek kérdéseket a kulisszák mögött összegyűlt újságírók, a rendező – ugyancsak spanyolul válaszolva – elmondta, hogy “nagyszerűen érzi magát, olyan, mintha Mexikóban lenne”. Graham Moore, aki az adaptált forgatókönyv Oscarját vehette át a Kódjátszma szerzőjeként, beszédében elárulta, hogy 16 évesen megpróbált véget vetni az életének, mert másnak érezte magát, és úgy gondolta, nem tartozik a többiekhez. Moore azt üzente a hasonlóan érző fiataloknak, hogy nincsenek egyedül. A legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díj bezsebelése után J. K. Simmonst az általa megformált karakter szélsőséges tanítási módszereiről kérdezték az újságírók. “Azt hiszem, rengeteg csodálni való van Fletchernek a művészet, esetében a dzsessz iránti rajongásában. A pedagógiai módszereiben azonban nem sok csodálni valót találok” – árulta el a Whiplash című film megalkuvást nem ismerő zeneiskolai tanárát megformáló színész. Meryl Streep valóságos örömujjongásban tört ki, amikor kolléganője, a legjobb női mellékszereplő Oscar-díjával jutalmazott Patricia Arquette beszédének végén a nők egyenjogúságáért szállt síkra. “Minden olyan nőhöz szólok, aki adófizetőket és állampolgárokat szült ennek a nemzetnek: mostanra mindenki más jogaiért harcba szálltunk már. Itt az ideje, hogy eltűnjön a nemek közötti bérszakadék az Egyesült Államokban” – fogalmazta meg a Sráckor című filmben az anyát játszó színésznő. “Megkoronáztad az estémet” – mondta a kulisszák mögött Streep Arquette-nek. Steve Carell, akit a Foxcatcher című drámában nyújtott alakításáért jelölték Oscar-díjra, a gálán elmondta, hogy mostantól csak és kizárólag sötét, összetett karaktereket fog játszani, még a vígjátékokban is. “Nem lesznek viccesek, csak sötétek és összetettek” – nyomatékosította a színész, akit ez idáig főleg komédiákban láthatott a közönség. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk