Itthon vagy! – Hacki Tamás Pro Cultura Hungarica díjat kapott


Hacki Tamás orvosprofesszor, füttyművész Pro Cultura Hungarica díjat vehetett át Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől vasárnap a Duna televízió stúdiójában a Szent Mihály-nap alkalmából rendezett, Itthon vagy! Magyarország, szeretlek! című műsorban. Hacki Tamás a német-magyar kapcsolatok ápolásáért, a magyar tudomány és kultúra jó hírének öregbítéséért érdemelte ki az elismerést. Az emlékplakettet átadó Balog Zoltán elmondta: közép- és hosszú távon a “népi diplomácia” számít, tehát az, ami az embereket összeköti. Hozzáfűzte: ha természetes folyamat lenne, hogy amit ott tanultunk, azt itt hasznosítjuk, és amit itt tudunk, azt odavisszük, akkor Európa is boldogabb lenne. Hacki Tamás, aki tavaly ünnepelte 70. születésnapját, már ötévesen felhívta magára környezete figyelmét szokatlan füttytechnikájával. Tizennyolc évesen, 1962-ben indult a Ki mit tud? című televíziós vetélkedőn, és egy országot bűvölt el egyedülálló “hangszerével”: nyitott szájjal, a fogsorok közt kipréselt levegővel fütyülte a dallamokat. A zsűri második díjat ítélt neki, amin annyira felháborodott a közönség, hogy kénytelenek voltak megosztott első díjat adni neki. 1969 és 1982 között több mint háromezer koncertet adott Európa szinte valamennyi országában. Közben elvégezte az orvostudományi egyetemet, és 1970-ben a budapesti MÁV kórház fül-, orr-, gégeosztályán helyezkedett el. A nyolcvanas évektől egyre inkább orvosi hivatásának élt: tanulmányutakon, nemzetközi konferenciákon vett részt. 1986-tól a hannoveri orvostudományi egyetemen tanított, 1992-ben kinevezték a regensburgi klinika egyetemi tanárának. Megalapítója volt a klinika foniátriai és gyermekaudiológiai osztályának és a hozzá kapcsolódó logopédusképző intézetnek. Mindemellett a füttyhöz sem lett hűtlen, az 1990-es évektől újra koncertezett, 2007 szilveszterén például a Müncheni Szimfonikusokkal együtt lépett föl. Nyugat-Európában is több lemeze jelent meg. 2009-ben megkapta a Német Szövetségi Köztársaság Érdemkeresztjét (Bundesverdienstkreuz). Szent Mihály-nap alkalmából Itthon vagy! Magyarország, szeretlek! címmel egész napos műsorfolyammal, benne élő bejelentkezésekkel és stúdióbeszélgetésekkel várta a közönséget a közmédia vasárnap. Az országszerte zajló Szent Mihály-napi programokról élő bejelentkezésekkel számolt be az M1 aktuális csatorna, majd a Duna televízió stúdiójából idézték fel a hétvége eseményeit előre felvett anyagokkal és meghívott vendégekkel. A televíziós csatornák mellett a Kossuth Rádió is foglalkozott a témával. A közmédia egyebek mellett Almamellék, Hajdúhadháza, Veszprém, Kapuvár, Ebes, Mezőhegyes, Miskolc, Osztopán és Budapest XVI. kerületének rendezvényeit mutatta be az érdeklődőknek. Az adás vendége volt Hacki Tamás mellett Madarász István filmrendező; az Amerikában élő Hajdú-Németh család; Timár Böske néptáncos és Suzuki Jin, aki 17 éve érkezett Magyarországra látogatóba, de itt maradt és profi néptáncos lett. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk