Kulturális együttműködés magyar, lengyel, román és szlovák városok között


Szorosabbra fűzi kulturális együttműködését a jövőben Nyíregyháza, valamint a lengyelországi Bielsko Biala, a romániai Nagybánya és a szlovákiai Eperjes városa. Parillák Gabriella, a Nyíregyházi Polgármesteri Hivatal sajtófőnöke az MTI-nek elmondta: a négy település önkormányzati vezetői és kulturális szakemberei pénteken tárgyaltak a kapcsolatok erősítéséről a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen. A négy város képviselői megállapodtak arról, hogy a jövő márciusban közös pályázatot nyújtanak be az Europe for Citizens programra, s uniós pályázati támogatással közös kulturális kiállításokat rendeznek, valamint kiadványokat jelentetnek meg. A tervezett projekt ideje alatt művészeti csoportjaik részt vesznek egymás kulturális fesztiváljain, bemutatkozási lehetőséget biztosítanak a települések előadóművészeinek. Emellett népszerűsítik a városok idegenforgalmi látnivalóit, turisztikai kínálatát. Közös weboldalt is létrehoznak Bielsko Biala, Eperjes, Nagybánya és Nyíregyháza kulturális programjainak népszerűsítésére. A kulturális pályázatok mellett az oktatás és az ifjúságpolitika területén szintén szeretnének uniós forrásokat elnyerni, négyoldalú programokra. A sajtófőnök kiemelte: az egyeztetésen Ludescher István, Nagybánya alpolgármestere bejelentette, hogy a romániai város 2021-re megpályázza az Európa Kulturális Fővárosa címet, és ezért is fontos a település számára kulturális hagyományai hatásának erősítése a térségben, ami a négy város együttműködésében válhat valósággá. Parillák Gabriella arról is szólt, hogy a települések Négy Város Szövetsége név alatt kívánnak együttműködni és pályázatokat benyújtani az uniós források elnyerésére. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk