|
Az UMDSZ elégedett a beregszászi választókörzet választási eredményeivel
Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) sikerként értékeli, hogy az általa támogatott ellenzéki elnökjelölt, Viktor Janukovics régiópárti vezető meggyőző fölénnyel nyert a magyar többségű beregszászi választási körzetben az ukrán elnökválasztás vasárnapi második fordulójában.
Gajdos István, az UMDSZ elnöke hétfőn az MTI-nek telefonon elmondta: Janukovicsot a Beregszász központú körzet vegyes lakosságú településein a szavazók több mint 60 százaléka támogatta, míg a színmagyar falvakban voksainak az aránya meghaladta a 80, sőt esetenként a 90 százalékot is, miközben ellenfele, Julija Timosenko miniszterelnök a szavazatok mintegy 30 százalékát szerezte meg.
Szerinte ez azt jelzi: a kárpátaljai magyarok bíznak abban, hogy az ukrán ellenzék vezére államfőként teljesíti majd azokat a vállalásait, amelyeket az UMDSZ-szel novemberben kötött választási megállapodásban tett.
Az UMDSZ elnöke kifejtette: reméli, hogy Janukovicsnak hetekkel az államfői tisztségbe történő beiktatását követően sikerül olyan helyzetet teremtenie, amely lehetővé teszi a nemzetiségeket sújtó korábbi rendeletek visszavonását.
A kisebbségi vezető azt is elmondta: zökkenőmentes kijevi hatalomváltásra számít, annál is inkább, mivel – mint fogalmazott – Timosenko többször hangoztatta az európai értékek iránti elkötelezettségét, s Viktor Juscsenko leköszönő elnök is jelezte, hogy készen áll a civilizált hatalomátadásra.
MTI
2010. február 08., hétfõ , 16:21:36
|