|
Súlyos anyagi gondok nyomasztották Daróczi Dávidot!
A múlt héten öngyilkosságot elkövető volt kormányszóvivő egyes lapinformációk szerint bankhitelekből fedezte életét; ma már édesapja is hajlik rá, hogy elhiggye: Joci halálában közrejátszottak az anyagi problémák is.
Igenis voltak titkai Daróczi Dávidnak – írja a Blikk. Liptai Claudia kedvese bizony évek óta albérletben élt. S bár jövedelme nem volt kevés, a Blikk szerint képtelen volt takarékoskodni. Bizonyára óriási lelki teher nehezedett a volt kormányszóvivőre, hogy veszteségeit eltitkolja édesapja, Choli Daróczi József (70) elől, s mindeközben környezetében fenntartsa a jólét látszatát. Fizetéséből nemcsak a saját, de édesanyja albérletét is finanszírozta.
– Szeretett jól élni, és szerette a szépet és a jót – állítják hozzá közel állók, amit az is bizonyít, hogy Daróczit rendszeresen belvárosi éttermekben, kávézókban lehetett megtalálni ebédidőben. A látszat fontos volt számára, szerette, ha jól néz ki, figyelt arra, hogy divatos és elegáns ruhákban jelenjen meg, ám egy 12 éves kölcsönautóval járt.
Az ellentmondást az is erősíti, hogy míg kifelé a jól kereső, a pénzzel mit sem törődő embernek mutatta magát, addig egy komoly hitel részleteit is fizetnie kellett, amelyet a vállalkozása beindításakor vett fel. Lehet, hogy mindezek csak fokozták szorongását, s magyarázatul szolgálnak depressziójára is, amelyről édesapja ma is állítja, semmit sem tudott.
– Nem vagyok annyira primitív, hogy ne vettem volna rajta észre a depresszió jeleit. A fiam nem szedett gyógyszereket, ahogy az állítólagos barátai mondják. Alkoholt sem fogyasztott, pedig szerettem volna, ha néha megiszik velem egy-egy pohár bort. Choli Daróczi József azt mondta: ki fogja deríteni miért halt meg a fia éppen a boldogsága kapujában . Az apa mindig is Jocinak szólította fiát.
– Amíg nem tudom meg az okát, addig magamat is vádolom. A lelkem egyik fele azt mondja, tudnom kell, miért választotta a halált, mi elől menekült. A másik felem tiltakozik a lehetőségek feltárása ellen. Kétségek feszülnek bennem, annyi biztos, hogy meghalt az egyetlen fiam, várom, hogy a nagyapja mikor nyúl át érte, a lelke ott van már, ahová vágyott – mondta merengve. Hozzátette, hogy a vallásukban nagy bűn az öngyilkosság, letaglózta, hogy pont nagypénteken végezte be egyetlen fia. Teológusként talán üzenni akart az időponttal, Jézus halálának napjával – tépelődik az édesapa, aki nem érti azt sem, hogy pont szüleitől miért nem búcsúzott el Joci.
Daróczi Dávid
– Állítólag búcsúzott, üzent a barátainak, olyanoknak is, akiknek még a nevét sem hallottam Jocitól. A régi gimnáziumi osztálytársai és az általunk is ismert igazi barátai sorra jelentkeznek, s ez igazán jólesik – jegyezte meg. De tele van megválaszolatlan kérdésekkel, s ma már hajlik rá, hogy elhiggye: Joci halálában közrejátszottak anyagi okok is.
– Diplomázása után Budapest belvárosában vett magának egy szép kétszobás lakást nagyjából öt éve. Nem tudtam, hogy ez már nincs meg, de nem hiszem, hogy anyagi gondok miatt vesztette el, hiszen segítettem volna neki, ha pénzre van szüksége – fakadt ki az idős ember, miközben fel sem merül benne, hogy esetleg mégsem tudott mindent a fiáról.
– A túlköltekezés a szorongások kompenzálása lehet, ami főleg azokra az emberekre jellemző, akik a mában élnek, és nincs kialakult jövőtervük – magyarázta Hang András pszichológus. – Egy szegény családból származó ember is néha könnyebben szórhatja a pénzt, hiszen gyerekként nem volt saját tulajdona, így nem tanulta meg, milyen birtokolni.
– Nem vagyunk gazdagok, de Joci tudta azt is, hogy számíthat rám. Soha nem kért kölcsön, inkább ő kérdezgetett, mindenünk megvan-e. Jól menő vállalkozásban dolgozott volt kollégájával, nem hiszem el, hogy olyan kevés lett volna a fizetése, hogy emiatt csődbe jusson. Jocitól nem idegen a szegénység, már kis cigánygyerek korában is megértette, hogy a kicsit kell beosztani, jól tudta, mi a csóróság. Kétlem, hogy néhány éttermi vacsora, eljegyzési gyűrű vagy egy nyaralás miatt eladósodott volna. Valami olyasmi van a halála hátterében, ami sokkal súlyosabb titok, s nem pár százezer forintos tétel – állította határozottan Choli papa.
A Napi Ász birtokába került adatok szerint Daróczi Dávid nem a közelmúltban, hanem tíz évvel ezelőtt vált meg saját lakásától, azért, hogy a pénzét befektesse. Amióta nem kormányszóvivőként dolgozott a lap szerint banki hitelekből biztosította ugyanazt az életszínvonalat, mint korábban.
Gesztesi Károly is megszólat az ügyben. Liptai Claudia volt férje naponta beszél kislánya édesanyjával, mert számára is fontos, hogy volt felesége feldogozza Daróczi Dávid halálát - nyilatkozta a lapnak.
hirado.hu | Blikk | Napi Ász
2010. április 09., péntek , 20:26:59
|